Connect with us

Egyéb

Olyat tett a Volánbusz a megállóban hagyott utassal, amire még ő maga sem számított. Erre egyszerűen nincsenek szavak:

Olyat tett a Volánbusz a megállóban hagyott utassal, amire még ő maga sem számított. Erre egyszerűen nincsenek szavak

Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy elment az orra előtt a busz, amire szeretett volna felszállni. Ebben az esetben is ez történt, a bökkenő csak az volt, hogy az utolsó busz tette mindezt, így a következőre másnap reggelig kellett volna várni.

 

„Itt vidéken nincsenek kijelzők, csak az az A4 papír alapú menetrend a számmal ellátott oszlopokon. Direkt kettő között álltam, mert tudom, hogy mindkét helyről megy busz oda ahova kell”

– írta a posztoló, aki abban reménykedett, hogy mivel ez volt aznap az utolsó busz, megáll. Tévedett.

 

Visszafordították a buszt

Azonban ezt követően felhívta a Volánbuszt, elmesélte a történéseket, végül pedig meglepő választ kapott, hiszen biztosították arról, hogy felveszik a megállóban. A végállomás előtt néhány kilométerrel aztán visszafordult a busz – az utasokkal együtt – és valóban felvették a fiatalembert.

A sofőr, miután megállt, kérdőre vonta, hogy miért nem pont az oszlop alatt állt, azt hitte, hogy nem is a buszra várakozik.

 

“Jogos a sofőr részéről ez? Gondolhatta volna nem dísznek állok ott bőrönddel, plusz el is indultam a busz felé”

– folytatta.

 

„Régen ezzel soha nem volt gond, külföld előtt itt éltem és max megkérdezte a sofőr melyik buszra várok, ha már úgyis megálló, nem olyan nagy kaland megállni”

– panaszkodott.

 

 

A poszt alatti hozzászólásokban különös tanácsokat is kapott, miszerint érdemes a sötétebb buszmegállókban a telefon vakujával jelezni a sofőrnek, hogy álljon meg. Volt olyan is, aki azt írta, hogy célszerű „stoppolni”, külföldön sok helyen máskülönben meg sem állnak a sofőrök.

De volt olyan is, aki ennél sokkal pozitívabb reakcióról számolt be egy buszsofőr részéről:

„Páromnak volt egy olyan esete mikor munkahelye felé a busz megállás nélkül továbbment. Még az éppen buszöbölben lévő másik járat sofőrje is villogott neki. Akkor én nem találtam azonnali telefonszámot, így csak a kontakt felületen panaszt nyújtottam be. Szerencsére a sofőr aki villogott neki, felhívta a központot és a busz visszajött egy 20 perc után, utasokkal tele, akik mind munkába siettek, majd nyomott egy Y-ot egy utcában”

– írta egy másik hozzászóló.

Continue Reading
Click to comment

Ajanlo

To Top