Van egy fiú a lányom osztályában, aki mindig megeszi a maradék iskolai ebédet. Amikor a lányomért mentem , kiderült, a lányom nem ebédelt, a kisfiú vette el tőle… ekkor olyat tettem:

Luca, a lányom, második osztályos volt, amikor egy nap éhesen ült be az autóba, mikor érte mentem az iskolába.

– Miért vagy éhes? – kérdeztem. – Hiszen ebédeltetek.

Luca félénken válaszolt:

– Az ebédemet Márknak adtam. Ő nem evett, mert neki nincs pénze, és nem akartam, hogy éhes maradjon.

Ezek a szavak mélyen megérintettek, de egyben kíváncsivá is tettek. Márkról tudtam, hogy nehéz helyzetben él, de nem gondoltam, hogy ennyire súlyos lehet a helyzete. A következő szülői értekezleten meghallgattam néhány szülőt, akik panaszkodtak Márkra, amiért mások maradékát megeszi az ebédlőben. Szó esett arról is, hogy a családja milyen szegény körülmények között él. Ez nem hagyott nyugodni, ezért úgy döntöttem, meglátogatom Márk anyját.

Egy kedves, de fáradt nő

Amikor kopogtattam Márkék ajtaján, egy kedves, de láthatóan kimerült nő nyitott ajtót. Az arcán látszott, hogy napok óta nem aludhatott rendesen, és minden erejét felőrölte az élethelyzete. Miközben bemutatkoztam, próbált mosolyogni, és beinvitált. A lakás egyszerű volt, de tiszta.

Beszélgetésünk közben kiderült, hogy Márk anyja nemcsak dolgozott, hanem a mozgásképtelen édesanyját is ő ápolta. A nagymama nyugdíja alig fedezte a gyógyszereit, a háztartás vezetése és a gyerekek eltartása pedig minden erejét felemésztette. Láttam rajta, hogy szégyellte magát a helyzete miatt.

Amikor kávéval kínált, elnézést kért, amiért nem tudott cukrot adni hozzá. Ez a pillanat lesokkolt. A saját gyerekkorom jutott eszembe, amikor nekünk is nehéz időszakaink voltak, és a szüleimnek néha még az is gondot okozott, hogy ételt tegyenek az asztalra. De az ő helyzete még ennél is rosszabb volt.

Nem hagyhattam annyiban a dolgot. Miután elbúcsúztam, elmentem egy ATM-hez, készpénzt vettem fel, majd bevásároltam nekik. Amikor visszatértem, Márk anyja kézzel-lábbal tiltakozott, hogy elfogadja a segítséget. Nem hagytam magam, és a pénzt az asztalra tettem, majd gyorsan távoztam, mielőtt visszaadhatta volna.

Egy új kapcsolat kezdete

Ezután havonta egyszer-kétszer beugrottam hozzájuk kávézni, és mindig vittem valamit: élelmiszert, tisztítószereket vagy apróságokat Márknak. Az anyuka először feszélyezetten fogadott, de idővel oldódott, és az évek során barátnők lettünk. Márk sorsa is fokozatosan jobbra fordult: az anyja egy jobban fizető állást talált, valamint segítettem neki Márk apján is hivatalosan behajtani a gyerektartástt. Márk és Luca barátok maradtak, ahogy nőttek. Most már mindketten egyetemisták, és Márk fogorvosnak tanul. Mint a saját gyerekemre annyira voltam büszke rá, hogy felvették az egyetemre. Néha visszatekintve elgondolkodom azon, hogy milyen kis dolgok is megváltoztathatják valakinek az életét.

Ez az élethelyzet megtanított arra, hogy akik segítségre szorulnak, gyakran nem kérnek vagy nem mernek kérni. Figyeljünk a jelekre, és ha lehetőségünk van, segítsünk. Néha egy kis gesztus is hatalmas változást hozhat. Köszönöm ha megosztjátok, remélem valakit inspirál majd a jövőben.