Egy szegény özvegyasszony, két éhes gyermekkel, kétségbeesetten járta a falut. Házról házra kopogtatott, abban a reményben, hogy valaki megszánja, és ad neki egy falat kenyeret.
Egy nap elért egy gazdag ember ajtajához. Félénken kopogott, majd amikor a férfi kinyitotta az ajtót, így szólt:
– Ne haragudjon, én egy szegény özvegyasszony vagyok. Van két gyermekem, akik napok óta éheznek. Ha tud, kérem, segítsen rajtunk!
A gazdag ember körbenézett a házban, de nem talált semmit, amit az asszonynak adhatott volna. Kis gondolkodás után megszólalt:
– Bocsásson meg, most nincs nálam semmi.
Az özvegy szomorúan bólintott, megköszönte, és továbbindult volna, de a férfi hirtelen utána szólt:
– Várjon csak egy pillanatot!
Az íróasztalához sietett, elővett egy csekket, kitöltötte, majd visszaadta az asszonynak.
– Menjen el bármelyik bankba, és ott felveheti az összeget – mondta neki.
Az özvegy azonban írástudatlan volt. Soha életében nem látott még csekket. Átvette, megköszönte, de magában így gondolta:
„Ez csak gúnyolódik velem… Egy papírfecnit adott, amivel semmire sem megyek.”
Napokig nem tett vele semmit, majd végül összeszedte a bátorságát, és megmutatta egy barátjának. A barátja meglepve nézte a papírt, és azt mondta:
– Asszony, ez valódi csekk. Azonnal menjen el a bankba!
Az özvegy így is tett. A pénztáros kezébe vette a csekket, átnézte, majd közölte:
– Ez az irat ötvenezer forintot ér.
Az asszony döbbenten hallgatta. Számára felfoghatatlanul nagy összeg volt ez, úgy érezte, biztosan tévedés történt. Visszasietett a gazdag ember házához, becsengetett, és így szólt:
– Elnézést, uram, de ez túl sok. Nem érdemlek ennyi pénzt. Úgy gondolom, hibázott.
A férfi rámosolygott, elvette a csekket, és csak ennyit mondott:
– Valóban tévedtem.
Majd fogta a tollát, és az ötvenes szám mögé írt még egy nullát. Ezután újra az özvegy kezébe adta a csekket:
– Most menjen vissza a bankba. Biztos lehet benne, hogy ezúttal nem tévedtem.
