Egyéb
Nevelőszülő lett Puskás Peti – Gratulálunk 💖
Nevelőszülő lett Puskás Peti
Nevelőszülő lett Puskás Peti
Puskás-Dallos Peti életében fontos pillanat érkezett el. Az énekes ugyanis örökbe fogadott egy kis jövevényt. Igazán nagyszerű cselekedet ez tőle, gratulálunk!
Peti tavaly szeptemberben lett édesapa, és azóta is nagyon élvezi ezt a szerepet. Most pedig úgy döntött, hogy a fia, Ábel mellett egy kis gorilla nevelőszülője is lesz. A hivatalos örökbefogadásra a múlt hét végén került sor.
„Ma a nevelőszülője lettem Indigónak, a fiatal gorillának. Kicsit beszéltem arról a többi ‘nevelőszülőnek’, akik ma szintén a fővárosi állatkertbe érkeztek, hogy a legnagyobb mellébeszélésnek tartom, amikor mi, felnőttek azt mondjuk, hogy a fiatal generáció már máshogy gondolkodik a természet- és állatvédelemről. Na, ez a nagy felelősséghárítás. A gyerekek úgy fognak tenni, amilyen példát mutatunk nekik, és nincs jelenleg fontosabb, mint hogy megtanulják tisztelni és felelősséget vállalni a természetért és lakóiért, és megértsék az összefüggéseket, hogy felesleges aggódni a gorillákért, ha közben olyan cégeket, iparokat támogatunk a fogyasztási szokásainkkal, amik okozói a fogyatkozásuknak” – fejtette ki a bejegyzésében Peti.
A kép ide kattintva tekinthető meg
