Sztársztorik
Felbukkant: így néz ki most Jáksó László – rá sem lehet ismerni…
Felbukkant: így néz ki most Jáksó László
Két éve visszavonult a médiából Jáksó László, aki most Ábrahám Róbert YouTube-műsorában, a Talk44-ben fejtette ki véleményét a hazai televíziózás és rádiózás nagyágyúiról. A volt tévés-rádiós műsorvezető szerint ma már nem lenne hiteles a korábbi szerepében, de erre szerinte nem is lenne igény.
Jáksó arról is beszélt, hogy a Vitray-féle televíziózás korszaka úgy fest, leáldozott, és keményen odamond Havas Henriknek, Majának és Sebestyén Balázsnak is. – Havas egy hülye, egyem a szívét. Én nagyon kedvelem a Henriket azóta is, akkor is, de lássuk be, ő hülye – mondta a műsorban Jáksó, aki a legkeményebben Sebestyén Balázsba állt bele, akit egy s*gghez hasonlított.
– Vitray Tamás segg-elmélete szerint ha egy nagy szőrös s*gget mutatnának a televízióban, nyilván felháborodnának az emberek. Jönnének a levelek, telefonok, emailek. Kinn tartaná a tévé egy-két-három hónapig, mindenki megírta már a levelét, elfogynak a levelek. Még kinn tartja a tévé egy évig is, majd leveszi. Ugyanaz a levéláradat jönne csak azzal, hogy „hol a s*ggünk” – fejtette ki a műsorban.
Majkával kapcsolatban sem fogta vissza magát. Mint ismert, a rapper korábban a Partizán című műsorban beszélt arról, hogy cenzúrázták a politikailag nem korrekt gondolatokat, amire most Jáksó is reagált. – Biztos az én memóriámmal van baj, én nem emlékszem ilyenre. Én emlékszem olyan pillanatokra, hogy tűnődtünk a Gyurival (Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztője – a szerk.) meg még ott a Teddyvel azt hiszem, hogy jó-e ez a Majka vagy sem és mintha úgy gondoltuk volna, hogy nem. Ezen úgy gondolom, hogy a Majkának sem kellene megsértődnie, meg fog, de nem kéne, mert nem kell mindenben jónak lenni – fejtette ki Jáksó a műsorban.
Jáksó László egy új beszélgetős műsorban