Connect with us

Egyéb

Furcsa fények az égen: ufókat láttak Siófok felett – fotók! Ettől a hideg is kiráz!

Furcsa fények az égen: ufókat láttak Siófok felett – fotók!

A sorban haladó fényes tárgyakat rengetegen látták az ország különböző pontjairól. A látottakról képeket is töltöttek fel a Facebookra, ahol azonnal elindultak a találgatások: többen úgy gondolták, ufók jelentek meg az égen

 

Több ember figyelmét is felkeltették azok a sorban haladó fénypontok, amik csütörtök éjszaka voltak láthatók az égbolton. Sokan képeket is készítettek a jelenségről, amiket feltöltöttek a Facebookra, ahol végül hatalmas vita kerekedett a fények eredetéről.

A sorban haladó fénypontokról azt gondolták, hogy idegen lények. Fotó: olvasói

Budapesten, Siófokon, Biatorbágyon és még Győrben is látták a vonuló fénypontokat. Többen biztosak voltak benne, hogy ufókat látnak, hiszen a fények precízen egymást követve haladtak, egységesen.

 

 Ezek ufók! Mi más lenne, ami hirtelen feltűnik, majd pár másodperc után már nem is látható?! Ráadásul egymást követik a fények, precízen, megtervezve. Ez nem lehet véletlen…

 

– írta az egyik kommentelő.

Az ország több területéről jeleztek vissza, hogy látták a jelenséget. Fotó: olvasói

Valójában egy részben igaza is volt, ugyanis valóban megtervezett, egységes dologról van szó, ugyanis ahogyan arra többen is rájöttek:

 

a megoldás a Starlink műholdak voltak!

 

A szemfülesek a SpaceX Starlink műholdjait látták. A Starlink műholdat a milliárdos vállalkozó, Elon Musk vállalata indította korábban útjára. Ez a projekt azért jött létre, hogy a világ ezidáig lefedetlen területein is internetet biztosítsanak. Musk projektjében a műholdrajok kötelékben repülnek a Föld körül, és amikor a fény úgy éri őket, látszódnak a Földről, ennek lehettek rengetegen a szemtanúi.

 

 

 

A cikk forrása: https://www.borsonline.hu/aktualis/2023/09/furcsa-fenyek-az-egen-ufokat-lattak-siofok-felett-fotok?utm_medium=social&utm_campaign=borsonline&utm_source=Facebook#Echobox=1694884011

Continue Reading

Ajanlo

To Top