Connect with us

Egyéb

Szellemház lett Törőcsik Mari imádott velemi otthonából

Szellemház lett Törőcsik Mari imádott velemi otthonából

Szellemház lett Törőcsik Mari imádott velemi otthonából

Szellemházzá vált Törőcsik Mari imádott otthona. A Vas megyei Velem főutcáján található több szobás ház, amelyet két éve elhunyt, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő több évtizede a menedékéül választott, a legenda két évvel ezelőtti halála óta üresen áll.

Igaz, a a földhivatali információk szerint közel tíz éve már Törőcsik Mari lányának tulajdonában van, egyelőre úgy tűnik, senki nem szeretné hasznosítani a felbecsülhetetlen emlékeket őrző házat. Eladási szándékkal egyetlen ingatlanértékesítéssel foglalkozó oldalon nem találtuk hirdetést és az alig négyszáz lelkes falu polgármestere szerint feléjük sem érkezett megkeresés azzal kapcsolatban, hogy tárgyaljanak a ház megvételéről.

– Az tény, hogy a településnek nem is lenne erre pénze, de ha esetleg szóba kerülne, biztos megpróbálnánk állami segítséget kérni – árulta el Bakos László a lapunknak, aki szerint ugyan lassan elérkezik Törőcsik Mari halálának második évfordulója, semmilyen híre nincs arról, mi lesz a ház sorsa.

– Teljesen üresen áll a ház Mari halála óta, senki nem látogatja az épületet. Néha a szomszéd asszony átmegy kiszellőztetni, de alapvetően semmi mozgás nincs – tette hozzá a polgármester, aki továbbra sem tett le arról, hogy a településen hivatalosan is kijelölt Törőcsik Mari utca mellett például egy szoborral is tisztelegjenek a legismertebb egykori lakosuk emléke előtt.

A színészlegenda egykori otthona teljesen üresen áll / Fotó: Czerkl Gábor

A színészlegenda egykori otthona teljesen üresen áll / Fotó: Czerkl Gábor

– Mari házával szemben van egy kis patak és egy kis híd, amely az ő kérésére épült. Amellett áll egy pad, nagyon szeretett ott üldögélni, így azt gondolom, az lenne a legmegfelelőbb arra, hogy emlékhelyül szolgáljon – osztotta meg a polgármester tervét nem sokkal Törőcsik Mari halála után.

Patak és híd Törőcsik Mari háza mellett Velemben / Fotó: Fuszek Gábor

Patak és híd Törőcsik Mari háza mellett Velemben / Fotó: Fuszek Gábor

A színésznő az ország számára egy igazi ikonnak számított, de a falubeliek korábban többször is meséltek arról lapunknak, Törőcsik Mari mennyire közvetlen volt, nem sztár, hanem lakó egy közülük.

– Amikor Mari ideköltözött Maár Gyulával, élt a szomszédságukban egy idős házaspár, tőlük vették a házat is. Nekik volt egy kellemes borospincéjük, ahova szívesen jártak át beszélgetni – mesélte egy korábbi látogatásunkkor Molnár Vera néni, aki Mari lányának, Teréznek a dajkája volt Velemben.

BLIKK DOSSZIÉmappa
mappa

Törőcsik Mari

Rajongsz a sportokért? Mi is!

Exkluzív hírekkel, naprakész eredményekkel és izgalmas szurkolói tartalmakkal várunk, hogy mindig képben legyél kedvenceidről!
www.sportal.hu – Együtt a lelátón!

Törőcsik MAri

Velem

haz

Forrás

 

Continue Reading

Ajanlo

To Top