62 éves vagyok és egyedül élek. Az otthonomban a tárgyaim reggelre mindig más helyre kerültek, ezért rejtett kamerát szereltettem fel. Amit a felvételen láttam, az összetörte a szívemet
Tizenöt éve élek egyedül, mióta a férjem meghalt. A fiam külföldön él, ritkán beszélünk. A házam csendes, nyugodt – legalábbis eddig így hittem.
Néhány hete azonban furcsa dolgok kezdtek történni. A székek elmozdultak, a vázák máshol álltak, és olyan tárgyak kerültek elő, amiket évek óta nem láttam. Először azt gondoltam, feledékeny lettem. De amikor lefotóztam a szobákat este, majd reggel újra megnéztem őket… a bútorok tényleg máshol voltak.
Rettegni kezdtem. Nem aludtam, csak hallgattam az éjszaka csendjét – de semmi nesz, semmi mozgás. Végül felszereltem néhány rejtett kamerát.
Az első napok felvételei üresek voltak. Aztán az ötödik napon megpillantottam egy feketébe öltözött alakot, aki a házamban járt. Lassú, megfontolt mozdulatokkal pakolta át a tárgyaimat, mintha jól ismerte volna a ház minden szegletét.
A hideg futkosott a hátamon, mikor rájöttem: nem hallucinálok. Valaki bejár a házamba.
Másnap a rendőrség tanácsára elhagytam az otthonomat, és egy közeli kávézóból figyeltem a kamerák élő közvetítését. Órákig semmi sem történt, aztán újra megjelent az alak… a nappaliban. Lassan mozgott, majd a maszk lecsúszott az arcáról.
Megállt bennem az ütő. A fiam volt.
Sírt, amikor hazaértem. Kiderült, hogy elvesztette a munkáját, és nem akarta, hogy aggódjak. Éjszakánként titokban járt haza, a garázsban aludt, nappal pedig rendet rakott, főzött, segíteni akart – de észrevétlenül.
A felvételek először halálra rémítettek. Aztán, amikor megtudtam az igazságot, csak sírni tudtam.
Nem félelemből, hanem mert a legijesztőbb dolog, amit valaha láttam, valójában a legmélyebb szeretetből született.
