Fiatal szülőkként csak erre a romhalmazra volt pénzünk, saját kezünkkel újítottuk fel. Szeretném most megmutatni mindenkinek, mit sikerült kihozni belőle, mert nem csak a csillió millió forintos luxusházak vannak!

Fiatal szülőként sokan álmodnak arról, hogy saját otthonuk legyen, de a valóság legtöbbször egészen más: a városi ingatlanárak megfizethetetlenek, az albérlet pedig nem ad biztonságot és állandóságot. Mi is így jártunk. Nem volt lehetőségünk nagy házat, modern lakást venni, ezért inkább azt választottuk, amire a pénzünk futotta: egy öreg, omladozó házat a városon kívül.

Első ránézésre talán mindenki kinevette volna – dohos szobák, repedezett falak, hiányzó tetőcserepek, gaz verte udvar. De mi nem luxust kerestünk, hanem otthont.

A kezdet: romhalmaz helyett lehetőséget láttunk

A ház alig 40 négyzetméteres volt, több mint 90 éves, és legalább másfél évtizede senki nem lakott benne. A nyugati fal szinte teljesen szétmállott, a tető beázott, a padló alatt pedig egérjáratok futottak. Mégis volt benne valami, ami megfogott minket: egy régi cserépkályha, vastag vályogfalak és egy hatalmas udvar, ahol elképzeltük a gyerekek játéktérét és a jövő kiskertünket.

A felújítás: verejték, por és rengeteg munka

Mivel nem volt sok pénzünk, mindent, amit lehetett, saját kezünkkel csináltunk. A férjem egy ismerős kőművessel lebontotta és újraépítette a rossz állapotú falat. A tetőt megerősítettük, kicsit megemeltük, és így lett belőle egy kisebb tetőtér, ahol idővel kialakítottuk a gyerekek szobáját.

Villany, víz és internet nem volt bevezetve – mindezt nekünk kellett megoldani. A ház alapos kitakarítása után hónapokig hordtuk a sittet, kapartuk a vakolatot, és javítottuk a régi nyílászárókat. A régi bútorokat nem dobtuk ki: inkább felújítottuk őket, hogy a ház megőrizze falusi hangulatát.

A régi vályogtégla kályhát is sikerült megmenteni: lefestettük, kicsit modernizáltuk, és azóta is ez a szívünk egyik legkedvesebb darabja – a hideg estéken itt gyűlik össze a család.

Az élet a „luxuson” túl

A felújítás összesen másfél évig tartott. Nem volt könnyű – volt, hogy a fáradtságtól alig álltunk a lábunkon, de minden egyes kis változás újabb erőt adott. Nem költöttünk vagyonokat, hiszen rengeteg mindent saját kezűleg oldottunk meg, és sokszor a helyiek is segítettek tanáccsal, szerszámmal vagy két jó szóval.

Az udvarban közben elültettük első gyümölcsfáinkat, kialakítottunk egy kis kertet, és lassan-lassan állatokkal is benépesítettük: tyúkok, kutyák és egy borjú is helyet kaptak.

Mit tanultunk belőle?

Sokan azt hiszik, hogy csak a milliókért vásárolt, csillogó luxusházak jelentik az igazi otthont. Mi viszont megtapasztaltuk, hogy a szeretet, a kitartás és a kétkezi munka sokkal többet ér. Ez a ház nem hibátlan, de minden szegletében ott van a történetünk és a munkánk.

Most, amikor belépünk az ajtón, nem egy romhalmazt látunk, hanem a mi otthonunkat, amelyet a semmiből építettünk újra – és erre sokkal büszkébbek vagyunk, mint bármilyen luxusvillára, amit pénzért lehet megvenni.

👉 Ez a történet talán másokat is inspirál: néha a legnagyobb érték nem abban rejlik, amit készen kapunk, hanem abban, amit a saját kezünkkel teremtünk.