Egyéb
Nagy a baj! Elvették Zalatnay Sarolta házát!!! Mutatjuk a megdöbbentő részleteket:
Nagy a baj! Elvették Zalatnay Sarolta házát!!! Mutatjuk a megdöbbentő részleteket:
Nagy a baj! Elvették Zalatnay Sarolta házát!!! Mutatjuk a megdöbbentő részleteket: A bedőlt devizahitele miatt kellett költöznie Zalatnay Saroltának. Az énekesnő házát elvitte a bank, most ideiglenesen egy barátja házában lakik szívességből. Zalatnay Sarolta 2006-ban, a szabadulása után költözött be tárnoki házába, ahonnan tavasszal kénytelen volt kiköltözni, az énekesnő a Borsnak mondta el, hogy a bedőlt devizahitel miatt vesztette el a házat. Sajnos a történet nagyon is tipikus. Duplázódó, triplázódó, majd megnégyszereződő törlesztőrészletek után egyszerűen képtelenek voltunk előteremteni a befizetendő havi összegeket. Végül a bank vitte is a házat, ahol tizenhat éven át éltünk a lányommal – magyarázta.
A hitelmoratórium miatt a kölcsön bedőlése után is maradhatott otthonában, csak idén húsvétkor kellett kiköltözni. Ennek köszönhetem, hogy itt tudtam maradni Tárnokon, hiszen egy kedves barátom éppen tavasszal költözött két évre Németországba, ahol munkát kapott, így felajánlotta, hogy addig lakjak a házában, és csak a rezsiköltséget kéri el havonta – mondta az énekesnő, aki azon gondolkodik, hogy mihez kezd majd, ha a ház tulajdonosa hazatér. Forrás