Mindennapok
FÁJDALOMDÍJ JÖN a bankszámlákra az ÁLLAMTÓL több százezer magyarnak! Könnyen lehet, hogy ÖN is besöpörheti az egyösszegű 350 ezer forintos FÁJDALOMDÍJAT!
FÁJDALOMDÍJ JÖN a bankszámlákra az ÁLLAMTÓL több százezer magyarnak! Könnyen lehet, hogy ÖN is besöpörheti az egyösszegű 350 ezer forintos FÁJDALOMDÍJAT! ITT a lista
Akár 350 ezer forintot kaphat az államtól, ha betegÖt évre visszamenőleg is elkérhetik a betegségre járó kedvezmény azok, akik eddig nem tették meg és van megfelelő orvosi papírjuk. Közel 350 ezer forint jár nekik, jövőre pedig újabb 90 ezer forint.
321 EZER FORINT TÁMOGATÁST KAPHAT KÉSZPÉNZBEN EGYETLEN IGAZOLÁSSAL! SŐT VAN AKINEK IGAZOLÁS NÉLKÜL IS JÁR!SZÁZEZREKET KERESHET HA IGÉNYLI EZT AZ ELLÁTÁST! NAGYON SOK EMBERNEK JÁRNA, DE NEM IS TUDNAK RÓLA! CSAK EGYETLEN IGAZOLÁS KELL HOZZÁ!
Egy nagyon régóta létező lehetőségre kedvezményre szeretnénk felhívni a figyelmet, mely minden évben sok sok embernek jelent sok tízezer forint plusz jövedelmet! Sajnos még mindig nagyon magasra tehető azoknak a száma, akik nem tudnak a lehetőségről, ezért nem is igénylik, pedig járna nekik az évi közel 89.400 ezer forintos támogatás!
A betegségeket, amiért igényelhető a pénz egy kormányrendelet tartalmazza >>>Több, mint 700 betegség után jár a plusz pénz! Ha megtalálja a listán az Ön betegségét, akkor azonnal igényelje a kedvezményt! NE MARADJON LE RÓLA, mer havi pár ezer forint plusz pénz mindenkinek jól jön.
HOGYAN IGÉNYELHETEM?A jogszerű igényléshez csupán a betegség fennállásáról kiállított orvosi igazolást kell beszereznie, melyet a munkáltatójának nem kell bemutatnia.
VAN, AKINEK ORVOSI IGAZOLÁS NÉLKÜL IS JÁR!orvosi igazolás nélkül veheti igénybe a személyi kedvezményt az, aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül. Az ideiglenes igazolásokat évente kell beszerezni, a végleges állapotot nem kell újra igazoltatni.
MEKKORA ÖSSZEGRŐL VAN SZÓ?Ez a kedvezmény Önnek 2019-ben havonta 7 450 Ft-ot jelent, vagyis minden hónapban ezentúl ennyivel több nettó fizetést kap! Ha kicsit utánaszámol, akkor ez egy év alatt 89400 forint plusz fizetést jelent, ami sajnos a mai viszonyok között majdnem egy 13. havi fizetés!Nézze a BNO kódját! – pénz lehet benne!
A kedvezmény a fogyatékos állapot fennállása idején havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg.
Az önellenőrizhető években a havi minimálbér alakulása és éves szinten a kedvezmény összege:
Havi minimálbér (Ft)
Kedvezmény összege (Ft)
Akinek tehát a 2019-24. évekre vonatkozóan van súlyos fogyatékosságot megállapító igazolása, önellenőrzéssel 321 090 forintot visszakaphat akkor, ha volt az adott években legalább a kedvezmény összegének megfelelő, összevont adóalap után megfizetett adója.
Lényegesen többen vehetnék igénybe a súlyosan fogyatékosok adókedvezményt, mint ahányan ezt az elnevezésből gondolnákEDDIG NEM VETTE IGÉNYBE A LEHETŐSÉGET PEDIG JÁRT VOLNA? SEMMI GOND! 5 ÉVRE VISSZAMENŐLEG IGÉNYELHETI! Ebben az esetben nagy összeg üti a markát, mutatjuk pontosan mekkora!
Betegségcsoport megnevezése
Betegség BNO kódja
Betegség megnevezése
1. Hallási fogyatékos
Vezetéses típusú és idegi eredetű hallásvesztés
Kétoldali vezetéses hallásvesztés
Vezetéses hallásvesztés, k.m.n.
Kétoldali idegi hallásvesztés
Idegi hallásvesztés k.m.n.
Kétoldali, kevert típusú hallásvesztés
Kevert típusú hallásvesztés, k.m.n.
Egyéb hallásvesztés
Ototoxikus hallásvesztés
Időskori nagyothallás
Idiopathiás, hirtelen bekövetkezett hallásvesztés
Süketnémaság, m.n.o.
Egyéb hallásvesztés
Hallásvesztés k.m.n.
2. Mentális és
[
]
Közepes mentális retardáció
viselkedészavarok
Közepes mentális retardáció enyhe viselkedésromlással
Közepes mentális retardáció markáns viselkedésromlással
Közepes mentális retardáció egyéb viselkedésromlással
Közepes mentális retardáció viselkedésromlás nélkül
Súlyos mentális retardáció
Súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlással
Súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlással
Súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlással
Súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkül
Igen súlyos mentális retardáció
Igen súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlással
Igen súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlással
Igen súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlással
Igen súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkül
3. Látási fogyatékos
Vakság mindkét szemen
Vakság és csökkentlátás
Vakság mindkét szemen
Egyik szem vaksága, csökkentlátás a másik szemen
Csökkentlátás mindkét szemen
Nem osztályozott látásvesztés mindkét szemen
4. Mozgásszervi fogyatékos2
A végtag (végtagok) hiánya,
Kéz és csukló szerzett hiánya
csonkoltsága, művégtag
Mindkét felső végtag szerzett hiánya csukló felett
használatával is, egy vagy
Mindkét felső végtag szerzett hiánya
több végtag nagyízületi
Láb és boka szerzett hiánya
merevséggel járó
Lábszár szerzett hiánya (térdben vagy térd alatt)
elváltozásai
Lábszár szerzett hiánya (térd felett)
Mindkét alsó végtag vagy részének szerzett hiánya (kivéve az öregujjakat)
Felső és alsó végtag szerzett hiánya
Végtag szerzett hiánya
A felső végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya
A felkar és alkar veleszületett hiánya, a kéz meglétével
Mindkét alkar és kéz veleszületett hiánya
Kéz és ujj(-ak) veleszületett hiánya
Az alsó végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya
A comb és lábszár veleszülettt hiánya, a lábfej meglétével
Mindkét lábszár és láb veleszületett hiánya
A láb és lábujj(-ak) veleszületett hiánya
Ízületi kontraktúra
Ízületi ankylosis
Ízületi merevség, m.n.o.
A járást súlyosan korlátozó
Spondylitis ankylopoetica
deformitással és merevséggel
Fiatalkori spondylitis ankylopoetica
járó M. Bechterew,
Csontelhalás
[
]
combcsontfejelhalás, álízület
Össze nem forrt csonttörés [álízület]
Álízület fúzió vagy arthrodesis után
Krónikus polyarthritis a
Gyulladásos polyarthropathia
végtagízületekben
Egyéb, meghatározott rheumatoid arthritis
nagyfokú deformitással,
Rheumatoid arthritis k.m.n.
következményes
Psoriasisos és enteropathiás arthropathiák
merevséggel, izomatrofiával
Distalis interphalangeális ízületet érintő arthropathia psoriatica (L40.5+)
Arthritis mutilans (L40.5+)
Spondylitis psoriatica (L40.5+)
Egyéb psoriasisos arthropathiák (L40.5+)
Arthropathia Crohn-betegségben [enteritis regionalis] (K50.-+)
Arthropathia colitis ulcerosában (K51.-+)
Egyéb enteropathiás arthropathiák
Fiatalkori reumás ízületi gyulladás
Szisztémás kezdetű juvenilis arthritis
Fiatalkori szeronegatív polyarthritis
Kevés ízületet érintő fiatalkori ízületi gyulladás
Egyéb fiatalkori ízületi gyulladás
Fiatalkori ízületi gyulladás, k.m.n.
Fiatalkori ízületi gyulladás máshova osztályozott betegségekben
Fiatalkori ízületi gyulladás psoriasisban (L40.5+)
Fiatalkori ízületi gyulladás colitis ulcerosában (K51.-+)
Fiatalkori ízületi gyulladás Crohn-betegségben [regionális enteritis] (K50.-+)
Fiatalkori ízületi gyulladás colitis ulcerosában (K51.-+)
Fiatalkori ízületi gyulladás egyéb, máshova osztályozott betegségekben
Izomtömegvesztés és atrophia, m.n.o.
Elzáródást okozó
Thromboangiitis obliterans [Buerger]
(obliteráló) érbetegségek
Artériás embólia és thrombosis
A hasi aorta embóliája és rögösödése
Az aorta egyéb és nem megjelölt részeinek embóliája és rögösödése
A felső végtag ütőereinek embóliája és rögösödése
Az alsó végtag ütőereinek embóliája és rögösödése
Végtagi ütőerek k.m.n. embóliája és rögösödése
Az art. iliaca embóliája és rögösödése
Egyéb ütőerek embóliája és rögösödése
K.m.n. ütőér embóliája és rögösödése
Többszörös torpid ulcus
Az alsó végtagok visszértágulatai fekéllyel
crurisszal járó
Az alsó végtagok visszértágulata, fekéllyel és gyulladással
postthromboticus syndroma
Visszérgyulladás utáni tünetegyüttes
Hemofília, a járást súlyosan korlátozó nagy ízületi merevséggel
Haemophiliás arthropathia
A központi vagy perifériás
Csecsemőkori agyi bénulás
idegrendszer sérülése,
Spasticus agyi bénulás
megbetegedése
Spasticus kétoldali bénulás
következtében az egyik alsó
Csecsemőkori féloldali bénulás
végtagra terjedő plegia vagy
Dyskineticus agyi bénulás
több végtagra terjedő súlyos
Ataxiás agyi bénulás
paresis, illetve plegia
Egyéb csecsemőkori agyi bénulás
Csecsemőkori agyi bénulás k.m.n.
Féloldali bénulás (hemiplegia)
Féloldali petyhüdt bénulás
Féloldali spasticus bénulás
Féloldali bénulás k.m.n.
Kétoldali alsó végtag bénulás (paraplegia) és tetraplegia
Petyhüdt paraplegia
[
]
Spasticus paraplegia
Paraplegia k.m.n.
Petyhüdt tetraplegia
Spasticus tetraplegia
Tetraplegia k.m.n.
Egyéb bénulásos szindrómák
Felső végtag kétoldali bénulása
Az egyik alsó végtag bénulása
Az egyik felső végtag bénulása
Egy végtag bénulása k.m.n.
Cauda equina szindróma
Egyéb meghatározott bénulásos szindrómák
Bénulásos szindróma k.m.n.
Előrehaladott deformitással
Sclerosis multiplex
járó rendszerbetegségek
Izom dystrophia
Gerincvelői izomsorvadás és rokon szindrómák
Csecsemőkori gerincvelői izomsorvadás I. típus [Werdnig-Hoffmann]
Egyéb öröklödő gerincvelői izomsorvadás
Mozgató neuron megbetegedés
Egyéb gerincvelői izomsorvadások és rokon szindrómák
Gerincvelői izomsorvadás k.m.n.
Arthropathia egyéb haematologiai rendellenességekben (D50-D76+)
Arthropathia máshová osztályozott túlérzékenységi reakciókban
A kötőszövet szisztémás rendellenességei máshová osztályozott, egyéb betegségekben
Az alsó végtag (végtagok)
A végtagok csontjának és ízületi porcának rosszindulatú daganata
csontjainak vagy a csigolyáknak olyan körülírt elváltozásai, amelyek spontán törés vagy súlyos idegrendszeri sérülés (bénulás) közvetlen veszélyével járnak
Gerinc rosszindulatú daganata
5. Pervazív fejlődési zavarok
Gyerekkori autizmus (autismus infantilis)
Pervazív fejlődési zavarok
Gyerekkori autizmus (autismus infantilis)
Atípusos autizmus
Rett szindróma
Egyéb gyerekkori dezintegratív zavar
Mentális retardációval és sztereotip mozgászavarral társuló túlzott aktivitás
Asperger szindróma
Egyéb pervazív (átható) fejlődési zavar
Nem meghatározott pervazív (átható) fejlődési zavar
6. Schizophrenia,
Schizophrenia
schizotypiás és
Paranoid schizophrenia
paranoid zavarok
Hebephrenia
Kataton schizophrenia
Nem differenciálható (differenciálhatatlan) schizophrenia
Schizophrenia utáni depresszió
Reziduális schizophrenia
Schizophrenia simplex (Egyszerű schizophrenia)
Egyéb schizophrenia
Nem meghatározott schizophrenia
Schizotypiás rendellenesség
Perzisztens delusionalis rendellenességek
Paranoia (Deluzív zavar)
Egyéb perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavar
Nem meghatározott perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavar
Akut és átmeneti pszichotikus rendellenességek
Akut polimorf pszichotikus zavar (schizophrenia tünetei nélkül)
Akut polimorf pszichotikus zavar schizophrenia tüneteivel
Akut schizophreniform pszichózis (pszichotikus zavar)
Egyéb akut döntően paranoid (deluzív) pszichotikus zavar
Egyéb akut és átmeneti pszichotikus zavar
Nem meghatározott akut és átmeneti pszichotikus zavar
Indukált delusionalis rendellenességek
Schizoaffektív rendellenességek
Schizoaffektív zavar mániás típusa
Schizoaffektív zavar depressziós típusa
Schizoaffektív zavar kevert típusa
Egyéb schizoaffektív zavar
Nem meghatározott schizoaffektív zavar
Egyéb nem organikus pszichotikus rendellenességek
Nem organikus pszichózis k.m.n.
7. Daganatos betegségek közül:
A vérképzőrendszer
[
]
Hodgkin kór
rosszindulatú betegségében
Nyiroksejt túlsúly
szenvedő
Nodularis sclerosis
Kevert sejtesség
Nyiroksejtes kimerülés
Hodgkin-kór egyéb formája
Hodgkin kór, k.m.n.
Follicularis [nodularis] non-Hodgkin lymphoma
Osztodó kis sejtes, follicularis
Kevert hasított kis sejtes és nagy sejtes, follicularis
Nagy sejtes, follicularis
A follicularis non-Hodgkin lymphoma egyéb típusai
Follicularis non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.
Diffúz non-Hodgkin lymphoma
Kis sejtes (diffúz)
Hasított kis sejtes (diffúz)
Kevert kis és óriás sejtes (diffúz)
Nagy sejtes (diffúz)
Immunoloblastos (diffúz)
Lymphoblastos (diffúz)
Differenciálatlan (diffúz)
Burkitt-lymphoma
A diffúz non-Hodgkin lymphoma egyéb típusai
Diffúz non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.
Mycosis fungoides
Perifériás és cutan T-sejtes lymphomák
Mycosis fungoides
Sézary-kór
T-zónás lymphoma
Lymphoepitheliális lymphoma
Perifériás T-sejtes lymphoma
Egyéb és meghatározatlan T-sejtes lymphomák
A non-Hodgkin lymphoma egyéb és k.m.n. típusai (200.202)
Lymphosarcoma
B-sejtes lymphoma, k.m.n.
A non-Hodgkin lymphoma egyéb meghatározott típusai
Non-Hodgkin lymphoma k.m.n.
Rosszindulatú immumoproliferatív betegségek
Waldenström macroglobulinaemia
Alfa nehézlánc-betegség
Gamma nehézlánc-betegség
Immunoproliferatív vékonybél betegség
Egyéb rosszindulatú immunoproliferatív betegségek
Rosszindulatú immunoproliferatív betegség k.m.n.
Myeloma multiplex és plasmasejtes rosszindulatú daganatok
Myeloma multiplex
Plasmasejtes leukaemia
Plasmocytoma, extramedullaris
Lymphoid leukaemia
Heveny lymphoblastos leukaemia
Krónikus lymphocytás leukaemia
Subacut lymphocytás leukaemia
Prolymphocytás leukaemia
Szőrös-sejtes leukaemia
Felnőttkori T-sejtes leukaemia
Egyéb lymphoid leukaemia
Lympoid leukaemia, k.m.n.
Myeloid leukaemia
Akut myeloid leukaemia
Krónikus myeloid leukaemia
Subacut myeloid leukaemia
Myeloid sarcoma
Acut promyelocytás leukaemia
Acut myelomonocytás leukaemia
Egyéb myeloid leukaemia
Myeloid leukaemia k.m.n.
Monocytás leukaemia
Acut monocytás leukaemia
Krónikus monocytás leukaemia
Subacut monocytás leukaemia
Egyéb monocytás leukaemia
Monocytás leukaemia, k.m.n.
Egyéb meghatározott sejttípusú leukaemia
Acut erythraemia és erythroleukaemia
Krónikus erythraemia
[
]
Akut megakaryoblastos leukaemia
Hízósejtes leukaemia
Acut panmyelosis
Acut myelofibrosis
Egyéb meghatározott leukaemiák
Meghatározatlan sejttípusú leukaemia
Meghatározatlan sejttípusú akut leukaemia
Meghatározatlan sejttípusú krónikus leukaemia
Meghatározatlan sejttípusú subacut leukaemia
Egyéb meghatározatlan sejttípusú leukaemia
Leukaemia, k.m.n.
A nyirok-, a vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb és meghatározatlan rosszindulatú daganatai
Letterer-Siwe betegség
Malignus histiocytosis
Malignus hízósejtes daganat
Valódi histiocytás lymphoma
A nyirok-, vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb meghatározott rosszindulatú daganatai
A nyirok-, vérképző- és kapcsolódó szövetek rosszindulatú daganata, k.m.n.
Polycythaemia vera
Myelodysplasiás szindrómák
Refrakter anaemia igazoltan sideroblastok nélkül
Refrakter anaemia sideroblastokkal
Refrakter anaemia blast – túlsúllyal
Refrakter anaemia blast – túlsúllyal, transformációval
Refrakter anaemia, k.m.n.
Myelodysplasiás szindróma, k.m.n.
Egyéb myelodysplasiás szindrómák
Myelodysplasiás szindróma, k.m.n.
A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata
Bizonytalan és ismeretlen természetű histiocytás és hízósejtes daganatok
Idült myeloproliferatív betegség
Monoclonalis gammopathia
Essentialis (haemorrhagiás) thrombocythaemia
A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek egyéb meghatározott bizonytalan és ismeretlen természetű daganatai
A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen természetű daganata, k.m.n.
Csontmetastasisban (csontmetastasisokban) szenvedő
A csontok és csontvelő másodlagos rosszindulatú daganata
Agyi metastasisban (metastasisokban) szenvedő
Az agy és agyburkok másodlagos rosszindulatú daganata
8. Mesterséges
Mesterséges testnyílás
testnyílással élő személy
Tracheostomával élő személy
Gastrostomával élő személy
Enterostomával élő személy
Colostomával élő személy
Egyéb művi, gyomor- vagy bélstomával élő személy
Cytostomával élő személy
Egyéb mesterséges húgyrendszeri szájadékkal élő személy
Egyéb művi stomával élő személy
K.m.n. művi stomával élő személy
9. Súlyos szervi
Polyarteritis nodosa és rokon állapotok
károsodással járó
Polyarteritis nodosa
immunbetegségben
Polyarteritis tüdőérintettséggel [Churg-Strauss]
szenvedő
Fiatalkori polyarteritis
Mucocutan nyirokcsomó szindróma [Kawasaki]
Polyarteritis nodosával rokon egyéb állapotok
Egyéb nekrotizáló vasculopathiák
Túlérzékenységi angiitisek
Thromboticus microangiopathia
Letális midline granuloma
Wegener-féle granulomatosis
Aortaív-szindróma [Takayasu]
Óriássejtes artheritis polymyalgia rheumaticával
Egyéb óriássejtes artheritis
Egyéb, meghatározott nekrotizáló vasculopathiák
Nekrotizáló vasculopathia k.m.n.
Szisztémás lupus erythematosus
Gyógyszer kiváltotta szisztémás lupus erythematosus
Szisztémás lupus erythematosus szerv és szervrendszer érintettségével
Szisztémás lupus erythematosus egyéb formái
Szisztémás lupus erythematosus k.m.n.
Dermatopolymyositis
Fiatalkori dermatomyositis
Egyéb dermatomyositis
Polymyositis
Dermatopolymyositis k.m.n.
Szisztémás sclerosis
Progresszív szisztémás sclerosis
CR(E)ST-szindróma
Gyógyszer vagy kémiai anyag kiváltotta szisztémás sclerosis
Szisztémás sclerosis egyéb formái
Szisztémás sclerosis k.m.n.
A kötőszövet egyéb szisztémás érintettsége
Sicca-szindróma [Sjögren]
Egyéb overlap-szindrómák
Behcet-kór
Polymyalgia rheumatica
Diffúz (eosinophil-sejtes) bőnyegyulladás
Multifokális fibrosclerosis
Panniculitis recidivans [Weber-Christian]
Hypermobilitas szindróma
A kötőszövet egyéb, meghatározott szisztémás érintettsége
A kötőszövet szisztémás érintettsége, k.m.n.
10. Emésztőrendszer betegségei közül:
Intestinalis malabsorptio
Intestinalis malabsorptio
Coeliakia
Trópusi sprue
Vak bélkacs (blind loop) szindróma, m.n.o.
Steatorrhoea pancreatica
Felszívódási zavar intolerancia miatt, m.n.o.
Egyéb felszívódási zavar
Posztgasztrektómiás szindróma
Gyomorműtét utáni szindrómák
A bél felszívó felületének
Műtét utáni felszívódási zavar, m.n.o.
jelentős csökkenése (vékonybélrezekció)
Beavatkozás utáni egyéb emésztőrendszerirendellenességek, m.n.o.
Beavatkozás utáni emésztőszervi rendellenesség k.m.n.
Bélnyálkahártya gyulladás:
Crohn-betegség [enteritis regionalis]
Crohn-betegség
A vékonybél Crohn-betegsége
A vastagbél Crohn-betegsége
Crohn-betegség, egyéb
Crohn-betegség, k.m.n.
Colitis ulcerosa
[
]
Colitis ulcerosa
Enterocolitis ulcerosa (chronica)
Ileocolitis ulcerosa (chronica)
Proctitis ulcerosa (chronica)
Rectosigmoiditis ulcerosa (chronica)
Pseudopolyposis intestini crassi
Proctocolitis mucosa
Colitis ulcerosa egyéb
Colitis ulcerosa k.m.n.
Mukoviszcidózis
Fibrosis cystica
Fibrosis cystica tüdő-manifesztációkkal
Fibrosis cystica intestinális manifesztációkkal
Fibrosis cystica egyéb manifesztációkkal
Fibrosis cystica, k.m.n.
11. Ritka betegségek közül:
Regionális szkleroderma
Lokalizált scleroderma [morphea]
A réz-anyagcsere rendellenességei
A réz-anyagcsere rendellenességei
Huntington-kór
Huntington-kór
Öröklődő ataxia
Öröklődő ataxia
Veleszületett, non-progresszív ataxia
Korai kisagyi ataxia
Késői kezdetű kisagyi ataxia
Kisagyi ataxia károsodott DNA replikációval
Öröklődő spasticus paraplegia
Egyéb öröklődő ataxiák
Öröklődő ataxia k.m.n.
Myasthenia gravis és
Myasthenia gravis és egyéb myoneuralis rendellenességek
egyéb myoneuralis
Myasthenia gravis
rendellenességek
Toxikus myoneuralis megbetegedések
Veleszületett és fejlődési myasthenia
Egyéb meghatározott myoneuralis rendellenességek
Myoneuralis rendellenesség, k.m.n.
Epidermolysis bullosa
Epidermolysis bullosa
Epidermolysis bullosa simplex
Epidermolysis bullosa lethalis
Epidermolysis bullosa dystrophica
Egyéb bullosus epidermolysis
Epidermolysis bullosa k.m.n.
Neurofibromatosis (benignus)
Neurofibromatosis (benignus)
Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)
Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)
12. Az endokrin és anyagcsere betegségek közül:
I. típusú diabetes
Inzulin-dependens cukorbetegség
Inzulin-dependens cukorbetegség comával
Inzulin-dependens cukorbetegség ketoacidosissal
Inzulin-dependens cukorbetegség veseszövődményekkel
Inzulin-dependens cukorbetegség szemszövődményekkel
Inzulin-dependens cukorbetegség idegrendszeri szövődményekkel
Inzulin-dependens cukorbetegség perifériás keringési szövődményekkel
Inzulin-dependens cukorbetegség egyéb megnevezett szövődményekkel
Inzulin-dependens cukorbetegség többszörös szövődménnyel
Inzulin-dependens cukorbetegség k.m.n. szövődményekkel
Szövődményekkel járó
Inzulin-dependens cukorbetegség szövődmények nélkül
Szövődményekkel járó
Nem-inzulin-dependens cukorbetegség
II. típusú diabetes
Nem-inzulin-dependens cukorbetegség comával
Nem-inzulin-dependens cukorbetegség ketoacidosissal
Nem-inzulin-dependens cukorbetegség veseszövődményekkel
Nem-inzulin-dependens cukorbetegség szemszövődményekkel
Nem-inzulin-dependens cukorbetegség idegrendszeri szövődményekkel
Nem-inzulin-dependens cukorbetegség perifériás keringési szövődményekkel
Nem-inzulin-dependens cukorbetegség egyéb megnevezett szövődményekkel
Nem-inzulin-dependens cukorbetegség többszörös szövődménnyel
Zollinger-Ellison szindróma
Endokrin pancreas
Endokrin pancreas
A hasnyálmirigy hormontermelésének egyéb megjelölt zavarai
Hipoparatireoidizmus
Hypoparathyreosis
Idiopathiás hypoparathyreosis
Pseudohypoparathyreosis
Egyéb hypoparathyreosis
Hypoparathyreosis k.m.n.
Addison-kór
Primer mellékvesekéreg elégtelenség
13. Veleszületett
Az aromás aminosavak anyagcseréjének zavarai
enzimopátiák
Klasszikus phenylketonuria
Egyéb hyperphenylalaninaemiák
A tyrosin anyagcsere zavarai
Albinismus
Az aromás aminosavak anyagcseréjének egyéb rendellenességei
Aromás aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.
Az oldalláncos aminosavak és zsírsavak anyagcseréjének rendellenességei
Juharfaszirup betegség
Oldalláncos aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei
Oldalláncos aminosav anyagcsere rendellenesség, k.m.n.
[
]
Zsírsav anyagcsere rendellenességei
Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei
Az aminosav transzport zavarai
Kéntartalmú aminosavak anyagcsere rendellenességei
A karbamid-ciklus rendellenességei
A lysin és hydroxylysin anyagcsere rendellenességei
Az ornithin anyagcsere rendellenességei
A glycin anyagcsere rendellenességei
Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei
Aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.
Laktóz intolerancia
Veleszületett laktóz-hiány
Másodlagos laktóz-hiány
Egyéb laktóz intolerancia
Laktóz intolerancia, k.m.n.
A szénhidrát anyagcsere egyéb rendellenességei
Glycogen tárolási betegség
A fruktóz anyagcsere rendellenességei
Galactose anyagcsere zavarai
Az intestinális szénhidrát-felszívódás egyéb rendellenességei
A pyruvát anyagcsere és a gluconeogenesis rendellenességei
Egyéb szénhidrát anyagcsere rendellenességek
Szénhidrát anyagcsere rendellenesség k.m.n.
GM2 gangliosidosis
A sphingolipid anyagcsere rendellenességei és a zsírtárolás egyéb betegségei
GM2 gangliosidosis
Egyéb gangliosidosis
Egyéb sphingolipidosis
Sphingolipidosis, k.m.n.
Neuronális ceroid lipofuscinosis
Egyéb lipid tárolási betegségek
Lipid tárolási betegség, k.m.n.
A glycosaminoglycan anyagcsere rendellenességei
Mucopolysaccharidosis, I. típus
Mucopolysaccharidosis, II. típus
Egyéb mucopolysaccharidosisok
Mucopolysaccharidosis, k.m.n.
A glucosaminoglycan anyagcsere egyéb rendellenességei
Glucosaminoglycan anyagcsere rendellenesség k.m.n.
A glycoprotein anyagcsere rendellenességei
A lysosomális enzimek post-translatios modifikációjának defektusai
A glycoprotein lebontás defektusai
A glycoprotein anyagcsere egyéb rendellenességei
Glycoprotein anyagcsere rendellenesség k.m.n.
14. Hemodialízis, vagy peritoneális dialíziskezelésre szoruló végállapotú veseelégtelenségben szenvedő
Művesekezelésre szoruló beteg
15. Krónikus légzési elégtelenségben szenvedő
Idült légzési elégtelenség
16. Veleszületett és
A szív üregeinek és összeköttetéseinek veleszületett rendellenességei
szerzett szívbetegségben
Közös artériás törzs
szenvedő a III-IV. NYHA
Kettős kiszájadzású jobb kamra
funkcionális stádiumban
Kettős kiszájadzású bal kamra
Nagyartériák teljes transpozíciója
Egykamrájú szív
Kóros pitvar-kamrai összeköttetés
A pitvari fülcsék izomerizmusa
A szívüregek és összeköttetéseik egyéb veleszületett rendellenességei
A szívüregek és összeköttetéseik veleszületett rendellenessége k.m.n.
A szívsövények veleszületett rendellenességei
Kamrai sövényhiány
Pitvari sövényhiány
[
]
Pitvar-kamrai sövényhiány
Fallot-tetralogia
Aortopulmonalis septum-defektus
A szívsövények egyéb veleszületett rendellenességei
A szívsövény veleszületett rendellenessége k.m.n.
A háromhegyű és a tüdőverőér-billentyűk veleszületett rendellenességei
A tüdőverőér billentyű artesiája
A tüdőverőér billentyű veleszületett szűkülete
A tüdőverőér billentyű veleszületett elégtelensége
A tüdőverőér billentyű egyéb veleszületett rendellenességei
A háromhegyű billentyű veleszületett szűkülete
Ebstein-anomália
Hypoplasiás jobbszív-szindróma
A háromhegyű billentyű egyéb veleszületett rendellenességei
A háromhegyű billentyű veleszületett rendellenessége k.m.n.
Az aorta- és kéthegyű billentyűk veleszületett rendellenességei
Az aortabillentyű veleszületett szűkülete
Az aortabillentyű veleszületett elégtelensége
A kéthegyű billentyű veleszületett szűkülete
A kéthegyű billentyű veleszületett elégtelensége
Hypoplasiás balszív-szindróma
Az aorta- és kéthegyű billentyűk egyéb veleszületett rendellenességei
Az aorta- és kéthegyű billentyűk veleszületett rendellenessége k.m.n.
Dextrocardia
A szív egyéb veleszületett rendellenességei
Dextrocardia
Levocardia
Hárompitvarú szív
A tüdőverőér infundibuláris szűkülete
Veleszületett subaorticus szűkület
A koszorúerek rendellenessége
Veleszületett pitvar-kamrai blokk
A szív egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei
A szív veleszületett rendellenessége k.m.n.
A nagy artériák veleszületett rendellenességei
Nyitott ductus arteriosus
Coarctatio aortae
Az aorta veleszületett elzáródása
Aorta-szűkület
Az aorta egyéb veleszületett rendellenességei
A tüdőverőér atresiája
A tüdőverőér szűkülete
A tüdőverőér egyéb veleszületett rendellenességei
A nagyartériák egyéb veleszületett rendellenességei
A nagyartériák veleszületett rendellenessége k.m.n.
A nagyvénák veleszületett rendellenességei
A fő gyűjtőér veleszületett szűkülete
Perzisztáló bal véna cava superior
A tüdővénák teljes transzpozíciója
A tüdővénák részleges transzpozíciója
A tüdővisszér beszájadzásának k.m.n. rendellenessége
A vena portae rendellenes beszájadzása
Sipoly a v.portae és májartéria között
A nagyvénák egyéb veleszületett rendellenességei
A nagyvéna veleszületett rendellenessége k.m.n.
Szívburokgyulladás máshová osztályozott betegségekben
Szívburokgyulladás máshová osztályozott bakteriális betegségekben
Szívburokgyulladás egyéb máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekben
Szívburokgyulladás egyéb máshová osztályozott betegségekben
Heveny és félheveny szívbelhártya-gyulladás
Heveny és félheveny fertőzéses szívbelhártya-gyulladás
Heveny szívbelhártya-gyulladás k.m.n.
A kéthegyű billentyű nem reumás betegségei
A kéthegyű billentyű elégtelensége
[
]
A kéthegyű billentyű prolapsusa
Mitralis (billentyű) stenosis, nem reumás
A mitralis billentyű egyéb, nem reumás eredetű betegségei
A mitralis billentyű nem reumás eredetű betegsége k.m.n.
Az aortabillentyű nem reumás betegségei
Az aorta (billentyű) szűkülete
Az aorta (billentyű) elégtelensége
Aorta (billentyű) szűkület billentyűelégtelenséggel
Az aortabillentyű egyéb rendellenességei
Aortabillentyű rendellenesség k.m.n.
A háromhegyű billentyű nem reumás rendellenességei
A háromhegyű billentyű nem reumás szűkülete
A háromhegyű billentyű nem reumás elégtelensége
A háromhegyű billentyű nem reumás szűkülete billentyűelégtelenséggel
A háromhegyű billentyű egyéb, nem reumás eredetű rendellenességei
A háromhegyű billentyű nem reumás eredetű rendellenessége, k.m.n.
A pulmonális billentyű rendellenességei
A pulmonalis billentyű szűkülete
A pulmonalis billentyű elégtelensége
A pulmonalis billentyű szűkülete elégtelenséggel
A pulmonalis billentyű egyéb meghatározott rendellenességei
Pulmonalis billentyű rendellenesség k.m.n.
Szívbelhártyagyulladás és szívbillentyű rendellenességek máshová osztályozott betegségekben
Szívbelhártya-gyulladás, billentyű nem meghatározott
Szívbelhártyagyulladás és szívbillentyű rendellenességek máshová osztályozott betegségekben
A kéthegyű billentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekben
Az aortabillentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekben
A háromhegyű billentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekben
A pulmonalis billentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekben
Többszörös billentyű rendellenességek máshová osztályozott betegségekben
Szívbelhártyagyulladás, billentyű k.m.n. máshová osztályozott betegségekben
Heveny szívizomgyulladás
Fertőzéses szívizomgyulladás
Izolált szívizomgyulladás
Egyéb heveny szívizomgyulladás
Heveny szívizomgyulladás k.m.n.
Szívizomgyulladás máshová osztályozott betegségekben
Szívizomgyulladás máshová osztályozott bakteriális betegségekben
Szívizomgyulladás máshová osztályozott vírusos betegségekben
Szívizomgyulladás egyéb, máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekben
Szívizomgyulladás egyéb máshová osztályozott betegségekben
Cardiomyopathia
Dilatatív cardiomyopathia
Hypertrophiás obstruktív cardiomyopathia
Egyéb hypertrophiás cardiomyopathia
Endomyocardialis (eosinophiliás) betegség
Endocardialis fibroelastosis
Egyéb restrictiv cardiomyopathia
Alkoholos cardiomyopathia
Gyógyszerek és egyéb külső tényezők okozta cardiomyopathia
Egyéb cardiomyopathiák
Cardiomyopathia k.m.n.
Cardiomyopathia máshová osztályozott betegségekben
Cardiomyopathia máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekben
Cardiomyopathia anyagcsere-betegségekben
Cardiomyopathia táplálkozási betegségekben
Cardiomyopathia egyéb, máshová osztályozott betegségekben
Pitvar-kamrai és bal Tawara-szár-blokk
Elsőfokú pitvar-kamrai blokk
Másodfokú pitvar-kamrai blokk
Teljes pitvar-kamrai blokk
Egyéb és nem meghatározott pitvar-kamrai blokk, k.m.n.
Bal elülső fascicularis blokk
Bal hátsó fascicularis blokk
Egyéb és nem meghatározott fascicularis blokk
Bal Tawara-szár-blokk, k.m.n.
Egyéb ingervezetési zavarok
Jobb Tawara-szár-blokk
Egyéb és nem meghatározott jobb Tawara-szárblokk
Bifascicularis blokk
[
]
Trifascicularis blokk
Intraventricularis blokk
Egyéb meghatározott szívblokk
Pre-excitációs szindróma
Egyéb meghatározott ingervezetési zavarok
Ingervezetési zavar, k.m.n.
Szívmegállás
Szívmegállás sikeres újraélesztéssel
Paroxysmalis tachycardia
Re-entry kamrai arrythmia
Supraventricularis tachycardia
Kamrai tachycardia
Paroxysmalis tachycardia, k.m.n.
Pitvari fibrillatio és flutter
Egyéb szívritmuszavarok
Kamra fibrillatio és flutter
Pitvari extrasystole
Junkcionális extrasystole
Kamrai extrasystole
Egyéb és nem meghatározott extrasystole
Sick sinus syndroma
Egyéb meghatározott szívritmuszavarok
Szívritmuszavar k.m.n.
Pangásos szívelégtelenség
Szívelégtelenség
Pangásos szívelégtelenség
Balkamra elégtelenség
Szívelégtelenség, k.m.n.
Szövődmények és rosszul meghatározott szívbetegségek
Szerzett sövénydefektus
Ínhúrszakadás, m.n.o.
Szemölcsizom szakadás, m.n.o.
Szívüregi thrombosis, m.n.o.
Szívizomgyulladás, k.m.n.
Szívizom-elfajulás
Szív- és érrendszeri betegség, k.m.n.
Szívnagyobbodás
Egyéb rosszul meghatározott szívbetegségek
Szívbetegség k.m.n.
Egyéb szívrendellenességek máshova osztályozott betegségekben
Egyéb szívrendellenességek máshová osztályozott bakteriális betegségekben
Egyéb szívrendellenességek egyéb máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekben
Egyéb szívrendellenességek egyéb máshová osztályozott betegségekben
17. Egyéb fejlődési
Agyvelőhiány és hasonló fejlődési rendellenességek
rendellenességgel
Agyvelőhiány
születettek
Koponya- és gerinchasadék
Kisagyhiány
Agyvelősérv (encephalocele)
Frontális agyvelősérv
Nasofrontalis agyvelősérv
Tarkótáji agyvelősérv
Egyéb helyen lévő agyvelősérv
Agyvelősérv k.m.n.
Kisfejűség
Veleszületett vízfejűség
A Sylvius-csatorna rendellenességei
A Magendie- és Luschka-nyílás atresiája
Egyéb veleszületett agyvelősérv
Veleszületett vízfejűség k.m.n.
Az agy egyéb veleszületett rendellenességei
A kérgestest veleszületett rendellenességei
A szaglókaréj hiánya
Előagyhiány
Az agyvelőállomány csökkenésével járó egyéb állapotok
Dysplasia septo-optica
Megalencephalia
Veleszületett agyi cysták
Az agy egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei
Az agy k.m.n. veleszületett fejlődési rendellenessége
Gerinchasadék (spina bifida)
Gerinchasadék a nyaki szakaszon, vízfejűséggel
Gerinchasadék a mellkasi szakaszon, vízfejűséggel
[
]
Gerinchasadék az ágyéki szakaszon, vízfejűséggel
Gerinchasadék a keresztcsonti szakaszon, vízfejűséggel
K.m.n. gerinchasadék vízfejűséggel
Gerinchasadék a nyaki szakaszon, vízfejűség nélkül
Gerinchasadék a mellkasi szakaszon, vízfejűség nélkül
Gerinchasadék az ágyéki szakaszon, vízfejűség nélkül
Gerinchasadék a keresztcsonti szakaszon vízfejűség nélkül
Gerinchasadék k.m.n.
A gerincvelő egyéb veleszületett fejlődési rendellenességei
Gerincvelőhiány
Gerincvelő hypoplasia és dysplasia
A gerincvelő hasadéka (diastematomyelia)
A cauda equina egyéb veleszületett rendellenességei
Hydromyelia
A gerincvelő egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei
A gerincvelő veleszületett rendellenessége k.m.n.
Az idegrendszer egyéb veleszületett rendellenességei
Arnold-Chiari szindróma
Az idegrendszer egyéb meghatározott veleszületett fejlődési rendellenességei
Az idegrendszer k.m.n. veleszületett rendellenességei
Összenőtt ikrek
Down-szindróma, k.m.n.
Edwards-szindróma, k.m.n.
Patau-szindróma, k.m.n.
Turner-szindróma, k.m.n.
Klinefelter-szindróma k.m.n.
HOGYAN IGÉNYELHETEM VISSZAMENŐLEG? Adóbevallás önellenőrzéssel.
335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről.
A Kormány a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 80. § g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:1. § (1) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 26. pontja alapján – súlyos egészségkárosodással összefüggő jogosultságról szóló jogszabályban említett betegségben szenvedőnek kell tekinteni azt a személyt, aki – a 2. §-ban meghatározott feltételek alkalmazásával – a Mellékletben meghatározott betegségek valamelyikében szenved vagy a Mellékletben meghatározott valamely fogyatékossággal él, és ez a külön jogszabályban foglaltak szerint megállapításra került.
(2) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételére – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – jogosult az a személy is, akinek a fogyatékossági támogatásra való jogosultságát külön jogszabály szerint megállapították.2. § (1) A Melléklet 1. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, akinek hallásküszöbértéke a beszédfrekvenciákon mindkét fülön 60 dB felett van.
(2) A Melléklet 2. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, akinek intelligencia kvóciense a 70-es értéket nem éri el olyan teszttel, amelynek átlaga 100-nál van, és standard deviációja 15.(3) A Melléklet 3. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg,a) akinek látóélessége megfelelő korrekcióvalaa) mindkét szemén legf
A cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/hirek/fajdalomdij-jon-a-bankszamlakra-az-9/11
