Connect with us

„Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj!” – Botrány Szűcs Judithéknál

Szűcs Judith 16 év után kirakta a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj”

A legendás énekesnő 72 évesen új fejezetet nyitott az életében. Egy friss interjúban őszintén mesélt arról, hogyan ért véget 16 éve tartó kapcsolata, miért döntött a szakítás mellett, és milyen érzés újra egyedülállónak lenni.

Szűcs Judith korábban a Hot! magazinnak adott interjúban még arról beszélt, hogy bár a vőlegényével nem terveznek esküvőt, boldogok együtt. A férfiról annyit árult el, hogy nyolc évvel fiatalabb, lett származású üzletember, akivel véletlenül ismerkedett meg – egy televízióvásárlás kapcsán, amikor a bátyja mutatta be őket egymásnak.

„Besétált az életembe. Nem fehér lovon, hanem sportautóval” – mesélte akkor nevetve az énekesnő, aki már akkor is úgy fogalmazott: papír nélkül is feleségnek érzi magát.

Néhány hónappal később azonban jött a váratlan fordulat: a pár útjai elváltak.
„Vidéken léptem fel, fantasztikus közönség előtt, de közben tudtam, hogy másnap, 16 év után véget vetek a kapcsolatomnak” – idézte fel a nehéz pillanatot.

A Meglepetés magazinnak adott legutóbbi interjúban Szűcs Judith részletesen is elmondta, hogyan zajlott a szakítás.
„Amikor szeptemberben kitettem a volt páromat a házamból, csak ennyit mondtam neki: ‘Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj, és úgy pakolj össze, mintha Kínába utaznál, és soha többé nem jönnél vissza!’” – mesélte határozottan.

Az énekesnő szerint régóta érezte, hogy valami nincs rendben, és eljött az idő, hogy változtasson. „A múltat lezártam. Most csak a jelen és a jövő érdekel” – mondta, hozzátéve, hogy az utóbbi időszak különösen nehéz volt számára, hiszen rákbetegséggel is meg kellett küzdenie.

Ma már felszabadultnak érzi magát, és hisz abban, hogy a kor nem akadály az újrakezdésben.
„Sosem késő új fejezetet nyitni. A kor csak egy szám – 72 évesen sem kell félni attól, hogy újratervezzük az életünket” – vallja.

Végül tanácsként is üzent mindenkinek:
„Ne maradjunk benne egy kapcsolatban csak azért, mert megszoktuk. Szeressük magunkat annyira, hogy ne legyünk megalkuvók.”

Hirdetés
To Top