Connect with us

Pénzügy

DÖNTÖTT A KORMÁNY – Itt a hivatalos döntés a nyugdíjakról

DÖNTÖTT A KORMÁNY – Itt a hivatalos döntés a nyugdíjakról

Válasz érkezett a kormánytól a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnökének nyílt levelére.

A levélben Juhász László azt írta, a magas infláció miatt a nyugdíjasok elszegényedése gyorsul, ezért egyeztetést kért Orbán Viktortól annak érdekében, hogy elérjék: augusztustól 3 százalékkal emeljék a nyugdíjakat januárig visszamenőleg, illetve alakítsák át az ellátások növelésének éves rendszerét. Novemberben 1,5-3 százalék körüli korrekció a szakember szerint várható, de a külön kért emelés nem lesz idén.
A választ Varga Mihály írta: eszerint az ellátások értékállóságának megőrzésére érdekében nem indokolt egyeztetni az emelés módszeréről.

A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e nyugdíjakat, az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt

– szól a válasz.

A Népszava cikke szerint Varga azt írta még, hogy a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben – tavaly 14, idén pedig 15 százalékkal – emelte a kormány. Ha az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció, a törvény szerint novemberben lesz nyugdíjkorrekció. De azon dolgoznak egyébként – ahogy azt a kormányzati oldalról folyamatosan hallani lehet –, hogy év végére egy számjegyű legyen az infláció.

Juhász szerint a gond az, hogy a törvény novemberi korrekciót ír elő becsült adatok alapján, de nincs következménye, ha a becslés nem jó. Ráadásul a nyugdíjasszervezeteket tömörítő tanács elnöke szerint a novemberi emelés nem tudja megvédeni a nyugdíjasokat az infláció évközbeni hatásaitól. Amint fogalmazott, az év végi kiegészítésből májusban nem lehet kiflit, tejet venni.

A cikk forrása: https://www.tudasfaja.com/dontott-a-kormany-itt-a-hivatalos-dontes-a-nyugdijakrol/

Continue Reading

Ajanlo

To Top