Connect with us

Sztársztorik

Cseke Katinka drámai vallomása: “Elkövettem egy nagyon nagy hibát a gyerekemmel kapcsolatban”

Cseke Katinka drámai vallomása: “Elkövettem egy nagyon nagy hibát a gyerekemmel kapcsolatban”

Most már késő…

A szókimondásáról és heves vérmérsékletéről híres egyedülálló édesanyaként nevelte fel a lányát. Mindent megadott neki, de sok esetben olyan dolgokat is megosztott Pannával, amihez még nem volt elég érett – árulta el a színésznő a . Katinka mára belátta: óriási hibát követett el.

évek óta eltűnt a nyilvánosság elől, nem nyilatkozott, és színpadon is alig látni. Most azonban olyan darabban játszhat, ami mellett párhuzamot tud vonni a saját életével. Női szerepekről, anyaságról, mesélni persze, mindig nehéz. De egy színésznő számára a színpad egyben gyógyító közeget is jelent. Ahogy most Katinkának az Anyatigrisek című musical. A zseniális darabban bizony vannak mondatok, amiben magára ismer, hiszen anya és van egy huszonkét éves lánya.

–…nekem is volt olyan amikor azt gondoltam, milyen jó lesz, ha majd felnő. És most, hogy ez megtörtént, azt érzem, hogy úristen, elment a gyerekem – beszélt érzéseiről a színésznő, aki saját anyai szerepét igen kritikusan látja:

– Elkövettem egy nagyon nagy hibát a gyerekemmel kapcsolatban. Amikor ketten maradtunk, beemeltem őt barátnői szintre, és sokkal több dolgot mondtam el neki, sokkal több dologban kikértem a véleményét, amikor még gyerek volt, mint kellett volna. A pszichológia szerint gyakran előfordul, hogy egy nő beemeli a gyerekét párkapcsolatnak. Nem szexuális értelemben, egyszerűen ha valaki egyedül van, és nincs kivel megoldania a problémákat, akkor azzal osztja meg, aki kéznél van. Persze, 51 évesen, mire a lányom elköltözött, már tudom, hogy ez hiba volt – mondja Katinka, aki azt is elárulta, el szokott gondolkodni azon, hogy vajon milyen lesz az unokájával. Ahogy magyarázza majd ott megpróbálja rendezni ezt a történetet.

Ezeket olvastad már?

A cikk forrása: https://blikkruzs.blikk.hu/sztarok/magyar-sztarok/cseke-katinka-lanya-hiba/m4jlqhk?fbclid=IwAR3JYg-mKsOFLTWUcXwQTmsUgxl8W5DfKlaXZi5bngPa8xy38pvb6Z6nZzI

Continue Reading

Ajanlo

To Top