Connect with us

Egyéb

Szívszorító állapotok uralkodnak Berki Krisztián sírjánál – fotó

Szívszorító állapotok uralkodnak Berki Krisztián sírjánál – fotó

Megtépázta az ítéletidő a tavaly elhunyt izomceleb végső nyughelyét.

Némiképp elszomorító fotót készített kedd délelőtt egyik olvasónk a Farkasréti temetőben, aki azért látogatott ki a sírkertbe, hogy kissé rendbe hozza egyik rokona széltől megtépázott nyughelyét. Ekkor pillantotta meg a művészparcella közelében a tavaly május 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián sírját, aminek szintén nem tett jót az országunkban két napja pusztító armageddon.

Május 6-án lesz Berki halálának első évfordulója (Fotó: Facebook)

– Még kedden is nagyon fújt a szél a temetőben, alig tudtam közlekedni. Próbáltam talpon maradi és eljutni az elhunyt rokonom sírjához, ekkor láttam meg Berki Krisztián sírját. Tudom, hogy nagyon megosztó személyiség volt, én mégis érdeklődéssel olvastam a róla szóló híreket, és nagyon sajnálom azokat, akiket maga után hagyott. Szörnyű, hogy még csak 41 éves volt, tele tettvággyal. A sírja tele volt virággal és szalagokkal. Sajnos a vihar nem tett neki jót, bár szerencsére hamar helyre lehet hozni, ha valaki veszi rá a fáradtságot – mesélte olvasónk, Katica, aki egy képet is mellékelt a sír jelenlegi állapotáról.

Megtépázták az erős széllökések Berki sírját (Fotó: Bors olvasói fotó)

 

Hamarosan elkészül a végső síremlék

Egy ideje csak arról lehetett hallani, hogy Mazsiegyik luxusnyaralásról a másikra utazik,február végénvisszatért Magyarországra. Első útja pedig a temetőbe vezetett, ahol egy sírkövessel egyeztetett néhai férje végső nyughelyéről.

– A temetőben is voltam ma a sírkövessel néhai férjem, Berki Krisztián sírja kapcsán – írta akkor Mazsi, hozzátéve, hogy  a részletekről nem szeretne beszélni.

Berki Mazsi már egyeztetett a sírkövessel (Fotó: Instagram)

 

Nagyon szép, méltó temetése volt Berkinek

A tragikus hirtelenséggel elhunyt üzletembert május 22-én helyezték végső nyugalomra, a gyászolók mind fehér ruhában érkeztek, ez korábban kifejezetten a néhai Fradi-vezér kívánsága volt. A szertartáson részt vett Berki özvegye, Mazsi, aki közös kislányukat, a féléves Emma Katerinát is magával hozta, Hódi Pamela, Berki korábbi élettársa, és közös lányuk, a 9 éves Natika. Rajtuk kívül természetesen rengeteg ismert ember is elbúcsúzott Krisztiántól, ott volt többek között Kökény Attila, Hajdú Péter, Megyeri Csilla, Schobert Norbi és Rubint Réka. A temetés végén Mazsi és a kis Natika fehér galambokat engedtek a levegőbe Krisztián emlékére. 

Berki Krisztián megtört édesanyja, Júlia asszony korábban azt nyilatkozta a Borsnak, hogy azt szeretné, ha a fiának egy grandiózus sírkövet emelnének, ami méltó az egyéniségéhez.

 

A cikk forrása: https://www.borsonline.hu/celeb/2023/03/szivszorito-allapotok-berki-krisztian-sirja-foto?utm_medium=social&utm_campaign=borsonline&utm_source=Facebook&fbclid=IwAR2MS8lX5IOPqTIS4AWZqBms34gM8l1v-i8GF2WAxMrb6fV62LpMNg8sqiA#Echobox=1680012298

 

Continue Reading

Ajanlo

To Top