Sokk a tragikus haláleset körül! Fordulat Dr. Szabó Stefánia ügyében – megnevezték az első számú gyanúsítottat!
Új részletek kerültek napvilágra Dr. Szabó Stefánia, a Buzăui Megyei Sürgősségi Kórház volt orvos-igazgatójának megrázó halála kapcsán. A 37 éves sebész orvos váratlan halálát korábban munkahelyi kimerültséggel magyarázták, ám most új fényben vizsgálják az esetet – miután kiderült, hogy a doktornő viharos váláson ment keresztül, és súlyos lelki megpróbáltatásokról írt ismerőseinek küldött üzenetekben.
A fiatal orvos hat éven át élt házasságban egy rendőrtiszttel, ám kapcsolatuk 2024 elején végleg megromlott. A válást februárban mondták ki, de azután hosszú jogi viták kezdődtek a közös vagyon elosztása miatt – többek között a hálószobabútor, a televízió, a légkondicionáló, a függönyök, a szőnyegek és a hűtőszekrény is a per tárgyát képezte.
A volt férj azzal vádolta a doktornőt, hogy nem volt hajlandó leltárba venni a közös vagyont, sőt, állítólag azzal fenyegetőzött, hogy megsemmisíti azt. A tartós feszültség, a jogi huzavona és a magánéleti stressz mélyen megviselte a fiatal nőt – erről munkatársai is beszámoltak.
A kórház dolgozói szerint Szabó doktornő az utóbbi hónapokban visszahúzódóvá, hallgataggá vált, és láthatóan szenvedett. Egyes kollégái – a román sajtó szerint – nem hivatalos vizsgálatot is indítottak, amely a volt férj szerepét is vizsgálja a történtekben.
A doktornő mély lelki válságáról árulkodnak azok a magánüzenetek is, amelyeket egy volt lelkésznek, Daniel Bălașnak írt. Az üzenetekben Szabó Stefánia arról vallott, hogy teljesen összetört:
„Ez életem legnehezebb és legszörnyűbb időszaka. Összezavarodtam, elvesztem, és nem találom az utam. (…) Vágyom valakire, aki mellettem áll és bátorít, de úgy tűnik, egyedül születünk, egyedül élünk, és egyedül halunk meg. Nagyon szomorú vagyok.”
Egy másik üzenetében egyértelműen utalt arra, hogy problémái a volt férjével kapcsolatosak:
„Most nagyon nagy gondjaim vannak… a férjemmel. Imádkozz értem, csak ennyit kérek.”
A lelkész szerint a doktornő azt is megemlítette, hogy úgy érzi, nem fogja megérni az év végét.
Röviddel ezután holtan találták a kórház ügyeleti szobájában. Mellette több használt fecskendőt és gyógyszeres fiolát találtak. A nyomozók szerint elképzelhető, hogy egy erős altatószert, Propofolt adott be magának, de ezt a feltételezést egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.
A tragédia körülményeit továbbra is vizsgálják, és a hatóságok nem zárták ki az idegenkezűség lehetőségét sem.
