Megtaláltam életem szerelmét, de soha nem fogja elhagyni a családját. Együtt sírunk, de a gyerekek fontosabbak

Megértem a szempontjait, bár nagyon nehéz elfogadnom, hogy sakkban tart minket a családja. Úgy érzem, az embernek joga van azzal lenni, akit igazán szeret. Pech, hogy későn találkoztunk, a felesége pár évvel beelőzött. Gábor keveset beszél a nejéről, de kicsit utánajártam (sajnos van időm kutakodni a neten), és egy karrierista, erőszakos perszónának tűnik. Nagyon elegáns, nagyon csinos, de a barátom boldogtalan mellette, ez nyilvánvaló.

Mikor összejöttünk, Gábor azt mondta, én vagyok az igazi szenvedély az életében; az a szerelem, amiről nem is hitte, hogy létezik. De válni nem fog, nem akar, mert a gyerekeihez ragaszkodik. Mivel én is odavagyok érte, elfogadtam, hogy így kell szeretnem. Lopott órákon, hazudozva. Mert nem mondhatom el senkinek, hogy ki a párom, nehogy lebukjunk. Nyilvános helyre se megyünk, olykor vidéki garniszállókban tudunk együtt tölteni egy-egy éjszakát, ahol senki se kérdezi, kik vagyunk.

Nem tudom, meddig tartható ez az állapot. Néha együtt sírunk tehetetlenségünkben. Gábor azt mondja, képtelen elhagyni a családját, pedig ma már tudja: ha vele nem megy, nekem kell új életet kezdeni, családot alapítani. Esetleg külföldre menni, ahogy terveztem.

De nem tudunk elszakadni egymástól.