Connect with us

Egyéb

MOST ÉRKEZETT: Csuklyás banda verte össze a pénzügyminisztert

A politikus orra eltört, kórházba került.

Csuklyás ismeretlenek megtámadták péntek éjjel Jannisz Varufakisz korábbi görög pénzügyminisztert Athénban, a volt politikusnak eltört az orra és kórházba került.

A baloldali közgazdászt, egykori kormánytagot egy étteremben szúrta ki egy nagyjából húszfős csoport, és heccelni kezdték. Amikor Varufakisz kiment hozzájuk az utcára, összeverték, miután a földre került, megrugdosták és ököllel betörték az orrát.

A 61 éves politikus nem sokkal a támadás után a Twitteren köszönte meg az embereknek az iránta tanúsított együttérzést, s egyúttal közölte, hogy nem szélsőbaloldaliak támadtak rá.

„Nem anarchisták, baloldaliak, kommunisták vagy valamilyen mozgalom tagjai voltak” – írta a politikus. „Felbérelt martalócoknak tűntek, és azzal a béna hazugsággal jöttek, hogy kiárusítottam az országot a trojkának” – tette hozzá. Pártja, a Mera25 fasisztának nevezte a támadókat.

Varufakisz a görög adósságválság csúcspontján volt az ország pénzügyminisztere, a baloldali Alekszisz Ciprasz kormányában, amikor az ország pénzügyi stabilizálási programját az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap trojkája felügyelte. Jelenleg parlamenti képviselő.

(Kiemelt képünk: Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter (k) újságírók gyűrűjében athéni otthona előtt azt követően, hogy bejelentette lemondását 2015. július 6-án, egy nappal az után, hogy a nemek győztek a Görögország nemzetközi hitelprogramjáról tartott népszavazáson. MTI/EPA/Igor Talayevich)

Continue Reading

Ajanlo

To Top