62 éves korában elhunyt Kovács László Stone, akit a 2012-es X-Faktorban ismerhettek meg a nézők. Az nlc információi szerint az egykori zenész egy héttel ezelőtt agyvérzést kapott, lélegeztetőgépre került, de a szervezete feladta a küzdelmet. Mint kiderült, nem ez volt az első ilyen eset, korábban is volt már infarktusa.

Kovács László Stone

Fotó: RTL Sajtóklub

Az énekes az elmúlt pár évben nem szerepelt a médiában, legutóbb akkor írtak róla a lapok, amikor trombózisa volt egy utazás során, akkor életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Betegségeiről egy 2021-es interjúban mesélt.

„Túl vagyok már a negyedik szívinfarktusomon, 2017-ben Vietnámban volt egy trombózisom, aztán Ausztráliában belement egy nagy vérrög a kezembe, le akarták vágni, most félévente valami van a szívemmel, de még bírom. A koronavírust is elkaptam egy korábbi hullámban. A rajzolást csinálom, verseket is írok néha. Majd szeretnék zenét is szerezni, de most nem igazán tervezek, csak csinálom, amit kell” – nyilatkozta korábban a Blikknek.

Akkor azt is kifejtette, hogy ceruzára cserélte a mikrofont, nyugalmas életre vágyott és kereste a társát.