Connect with us

Mindennapok

Megszólalt a rendőrgyilkos – “Általában tiszta a lelkiismeretem!”

Megszólalt a rendőrgyilkos – “Általában tiszta a lelkiismeretem!”

A Bors egyik újságírójának sikerül bejutnia a kórházba és sikerült szóra bírnia a rendőrsgyilkost mielőtt a rendőrség elküldte volna onnan.

 

 

Szóra bírta a Bors Sz. Szilárdot, aki megölt egy rendőrt csütörtökön.

Rendőrautók sorakoznak az egyik fővárosi kórház traumatológiája előtt, a kórházban természetesen hatalmas a rendőrségi készültség – írta a lap.

Itt őrzik azt a férfit, aki halálosan megsebesítette Baumann Péter 29 éves rendőrt. A gyilkost az egyik első emeleti kórteremben tartják őrizetben.

A Bors munkatársa azt kérdezte tőle, hogy igaz-e, hogy amputálni kell a lábát az őt ért lövés miatt, “mosolyogva mutatta, hogy megvan mindkét lába, azokat csupán kötés borítja”.
Megkérdezte tőle azt is, hogy a gyilkosság után tiszta-e a lelkiismerete. Ez volt a válasz:

“Általában tiszta a lelkiismeretem!”
Ekkor kérték meg a lap munkatársait, hogy hagyják el a helyszínt.

A rendőrség közleményt adott ki:

“Az újbudai rendőrök ellen 2023. január 12-én éjszaka elkövetett támadás gyanúsítottját a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának munkatársai kórházban őrzik. A gyanúsítotthoz egy újságíró megpróbált bemenni, ezt a rendőrök megakadályozták. Az újságíró a kórház folyosójáról kiabált be a férfinak, mire a rendőrök igazoltatták, és elküldték a helyszínről. A gyanúsítottal továbbra sem beszélhetnek a média képviselői.”

Sz. Szilárd egyébként büntetett előéletű. Az ügyészség azt közölte, hogy erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, a mostani gyilkosságot garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, és jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is állt.”

A cikk forrása: https://www.tudasfaja.com/megszolalt-a-rendorgyilkos-altalaban-tiszta-a-lelkiismeretem/

Continue Reading

Ajanlo

To Top