Connect with us

Mindennapok

Megjelent a rendelet – változtatott a kormány a szabályokon

Megjelent a rendelet – változtatott a kormány a szabályokon

A munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele. A munkavállalónak pedig így a tanév végéig is taníthatja a rá bízott gyerekeket – mondja ki egy törvénymódosítás, amiről már a rendelet is megjelent.

A Belügyminisztérium közleményt adott ki a törvénymódosításról, ami szerint változnak a tanárok elbocsátásának a szabályai. A köznevelésben a gyermekek, tanulók tanuláshoz való joga az első.

Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy a köznevelési intézményben megkapja a törvények által előírt oktatást, nevelést.

Az állam feladata, hogy a gyermekek tanuláshoz való jogát érvényesítse és biztosítsa az oktatás-nevelés zavartalanságát. Magyarországon a jogszerűen tervezett és végrehajtott – közölte Pintér Sándor tárcája az MTI-vel tegnap este.

Az előre bejelentett, elégséges szolgáltatást biztosító – sztrájk és a munkaidőn kívül szervezett demonstráció a véleménynyilvánítás elfogadott, következmények nélküli formái – hangsúlyozták, de hozzátették: egyes köznevelési intézményekben azonban jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz való jogát sérti.

Az a közalkalmazott (pedagógus), aki a véleménynyilvánítás törvénytelen formáját választja, a rendkívüli felmentésének alapját teremti meg – hívták fel a figyelmet.

A munkáltató a jelenleg hatályos jogszabály alapján is rendkívüli felmondásra jogosult abban az esetben, ha a pedagógus kötelezettségét szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi.

A rendeletmódosítás ugyanakkor nagyobb mozgásteret teremt a munkáltató számára a köznevelési intézmények zavartalan működése, a gyermekek oktatásának biztosítása érdekében.

A módosítás ugyanis az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen.

Már meg is jelent a rendelet

A tegnap este Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint, ha a munkáltatónak tudomására jut, hogy a pedagógus szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi a kötelezettségét, akkor az eddigi 15 nap helyett a tanév végéig – augusztus elsejéig – van lehetősége az elbocsátásra.

De a következő tanév augusztus 1-jéig is dönthet a pedagógus elbocsátása mellett, ha a zárónap és a tanév befejezése között jut a munkáltató tudomására olyasmi, ami felmentésre vagy felmondásra okot adhat.

A rendeletmódosítás azokra a pedagógusokra is érvényes, akik az elmúlt 15 napban – a munkáltatójuk szerint – okot adtak a rendkívüli felmentésre vagy azonnali hatályú felmondásra.

(MTI)

A cikk forrása: https://www.tudasfaja.com/megjelent-a-rendelet-valtoztatott-a-kormany-a-szabalyokon/

Continue Reading

Ajanlo

To Top