Connect with us

Egyéb

Ajaj, nagy a baj – Aggasztó hír érkezett a magyarok számára

Ajaj, nagy a baj – Aggasztó hír érkezett a magyarok számára

Egy hazai agrárszakértő úgy véli, pár héten belül elfogyhat a hazai krumpli és sertéshús készlet, ezért a kereskedők importból szerezhetik majd be az árut. Ebből az okból kifolyólag még most érdemes bespájzolni az érintett élelmiszerekből – szól a javaslat.

Raskó György agrárközgazdász a Jazzy Rádió reggeli műsorában számolt be a várható fordulatról, amely nem sokára utolérheti a magyar élelmiszerpiacot – írta a napi.hu.

Szerinte hamarosan kifogynak a hazai készletek: ami az itthon termett krumplit illeti, talán január végére teljesen eltűnik a polcokról.Ennek értelmében külföldről hozatnak majd a kereskedők burgonyát, amely sokkal drágább lesz, mint az árstopos magyar termény.

A sertéshússal kapcsolatban szintén hasonló cipőben járhatnak a boltok, és az árstop csak a ráadás. Az ársapka miatt ennek a húsfélének akár 80%-kal felmehet az ára.

Amennyiben a magyarországi készlet valóban a végéhez ér, és importból kell fedezni a lakossági igényeket, ez képtelen költséget akaszt a kereskedők nyakába.

A költségnövekedés miatt sokan úgy dönthetnek majd, inkább megbirkóznak a készlethiánnyal ezekből az élelmiszerfajtákból, mint az elszálló kiadással. A hiány több mint valószínű, hogy általánossá válhat a kereskedelemben.

Mivel az árstop láthatóan nem fékezte meg az inflációt és nem érte el a kívánt hatást, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség élelmiszer-árstop azonnali kivezetésére kérte a kormányt mondván, a hosszan tartó lefölözött áraknak több a hátulütője, mint a haszna.

A kormány jelenleg még fenntartja a december 30-i rendelkezését a meghosszabbításról, amelyhez egy kötelező készletezési előírást is hozzárendelt nem régiben. A kiskereskedők tartanak attól, nem sok van hátra, hogy tömegesen húzzák le a rolót az ebből fakadó a brutális veszteség miatt.

A cikk forrása: https://www.tudasfaja.com/ajaj-nagy-a-baj-aggaszto-hir-erkezett-a-magyarok-szamara/

Continue Reading

Ajanlo

To Top