Majoros Péter édesapja a semmiből, egy mérkőzés nézése közben veszítette életét a rapper mellett, édesanyja pedig daganatos megbetegedésben hunyt el néhány éve – az előadó többek között ezekről a családi tragédiákról is kendőzetlen őszinteséggel beszélt.

Majka: Nem tudsz hova hazamenni, ha meghalt mind a két szülőd© Technológia: Index.hu

Majoros Péter, közismert nevén Majka napjaink egyik, ha nem legsikeresebb hazai előadója, koncertjei állandó jelleggel telt házasak, dalait pedig kicsit és nagyok egyaránt kívülről fújják. A siker és a csillogás mögött azonban komoly tragédiákkal kellett megküzdenie a 20 éve a ValóVilágban feltűnt rappernek, édesapja és édesanyja elvesztése is rendkívül megviselte a most 43 éves előadót. 

Nem tudsz hova hazamenni, ha meghalt mind a két szülőd. Egyszerűen megszűnik az otthon

– mondta a 24.hu Nincs rá szó című podcastsorozatának legújabb részében Majka. 

Az előadó az elmúlás gondolatáról és szülei elvesztéséről is több gondolatot megosztott, a tragikus történtekről kendőzetlenül, részletesen mesélt a lapnak. 

Apa felült az ágyban, és meghalt. Néztünk egy meccset, egy magyar válogatott meccset, felült, és ennyi volt, 45 évesen. Az mennyire jó érzés lehet, hogy úgy mész el – akár természetesen, akár betegséggel –, hogy tudod, a gyermekednek megvan az élete. Apánál ez nem volt meg

– mesélte édesapja elvesztésének történetét a rapper.