Connect with us

Mindennapok

Zalatnay Sarolta 63 ezres nyugdíjat kap, ha nem koncertezne, ebből az összegből kellene gazdálkodnia. Az énekesnőt felháborítja, hogy mennyire nincsenek megbecsülve itthon a művészek.

Zalatnay Sarolta 63 ezres nyugdíjat kap, ha nem koncertezne, ebből az összegből kellene gazdálkodnia. Az énekesnőt felháborítja, hogy mennyire nincsenek megbecsülve itthon a művészek.

Zalatnay Sarolta nem tudja, hogy hogyan fogja kifizetni a megemelkedett rezsiszámlákat, miután megtakarításokkal nem rendelkezik. Ráadásul a fűtést se csavarhatja le, hiszen, ha megfázik kiesik a bevétele, miután nem tud fellépni – írta meg a Blikk.

[

]

Zalatnay Sarolta nagy bajban van. Az énekesnőnek ugyanis elmondása szerint nincsen semmi megtakarítása, így nem tudja, hogy az októberi számláit miből fogja kifizetni. Ráadásul elmondása szerint nem lehet hideg a házában, hiszen nem engedheti meg, hogy megfázzon. Ugyanis, ha elmegy a hangja nem tud fellépni, így pedig pénzt keresni.

Ezért, ha a gázon nem is, de a villanyszámlákon megpróbál spórolni és igyekszik melegen öltözködni, hogy ne legyen baj.

Félek az első októberi gázszámlától, a fűtésen nem tudok spórolni. Nem lehet hideg a házban, nem fázhatok meg, mert ha elmegy a hangom, nem tudok fellépni és pénzt keresni. Ha a gázon nem, a villanyon igyekszem takarékoskodni, és az öltözködést is megoldom a régi ruháimból

– mondta el az énekesnő, akinek nincsen megtakarítása, bár bevallása szerint, ha lenne is, akkor se luxusra költené.

A cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/hirek/zalatnay-sarolta-63-ezres-nyugdijat

Continue Reading

Ajanlo

To Top