Connect with us

Mindennapok

Újra berobbant a járvány Kínában, 250 millió új fertőzött lett december 20-ig

Újra berobbant a járvány Kínában, 250 millió új fertőzött lett december 20-ig

Ez azt jelentheti, hogy a teljes kínai lakosság 18 százaléka fertőződött meg koronavírussal december első húsz napjában.

 

A Financial Times szombaton azt közölte, hogy a kínai hatóságok nem nyilvános becslései szerint mintegy 250 millió ember fertőződhetett meg koronavírussal december 20-ig, miután Peking a hónap elején enyhítette a korábbi járványellenes korlátozásokat.

Ennek értelmében újra kinyithattak az éttermek, bevásárlóközpontok és az iskolák is, valamint felhagytak a tömeges tesztelésekkel is.

A brit napilap információi szerint mindez Szün Jang, a kínai járványmegelőzési központ igazgatóhelyettesének a szájából hangzott el egy zárt ajtók mögött tartott tájékoztatón – írja az Infostart.

Két illetékes úgy fogalmazott, hogy az igazgatóhelyettes az eseményen kijelentette: Peking és Szecsuán tartomány lakosságának több mint fele elkapta a koronavírus-fertőzést, és a betegek száma még mindig emelkedik.

Azonban a hivatalosan közzétett adatok szerint ennél jóval kevesebb, mindössze 62 592 fertőzöttet találtak az országban december első három hetében. Ezzel szemben a nagyvárosok kórházaiban egészen drámai a helyzet: egyre kevesebb a szabad ágy a sürgősségi és az intenzív osztályokon.

A cikk forrása: https://www.tudasfaja.com/ujra-berobbant-a-jarvany-kinaban-250-millio-uj-fertozott-lett-december-20-ig/

Continue Reading
Click to comment

Ajanlo

To Top