Connect with us

Mindennapok

Megkapta karácsonyi ajándékát a 2 éves kislány, majd fuldokolni kezdett, vért hányt és 2 óra múlva meghalt. Erre figyelmeztetnek a szülők!

Megkapta karácsonyi ajándékát a 2 éves kislány, majd fuldokolni kezdett, vért hányt és 2 óra múlva meghalt. Erre figyelmeztetnek a szülők!

Az ellenőrzések során számos játék kerül le a boltok polcairól, ugyanis azok nem felelnek meg a biztonságos előírásoknak. Bármilyen játék, amelyik több kisebb darabból áll, szétszedhető, vagy elektromos veszélyt jelenthet egy kisgyerek számára.

 

Az alábbiakban egy igen szomorú történetet olvashatunk, mely tanulságul szolgálhat minden szülő számára.

Legyen karácsonykor is nagyon körültekintőek, vigyázzunk, hogy milyen játékokat adunk a gyerekünk kezébe.

Ha úgy veszélyesnek találjuk a rokonok által kapott ajándékokat, inkább ne adjuk oda a gyereknek. Egy fiatal pár Stephanie, és Brian életük legszörnyűbb karácsonyát élte át.

A kétéves kislányuk egyszer csak elkezdett fulladozni, és köhögni. Mire kihívták a mentőt, és bevitték a kórházba már alig kapott levegőt, és véreset hányt. Mint kiderült a gyerek egy kis kerek lítiumos elemet szedett ki az egyik újonnan kapott játékából, és lenyelte.

A kórházban rögtön megműtötték a kislányt, de a vérzést nem tudták elállítani. “Manapság nagyon sok játékban megtalálható az ilyen kis elem. Ha egy gyerek lenyeli, és megakad a nyelő-, vagy a légcsövében, akár végzetes is lehet”-mondta Dr. Litovitz.

Ha a gyerek lenyel egy ilyen kis elemet, mindenképp minél hamarabb el kell távolítani a szervezetéből, mert különben savat kezd termelni.

A kislány életét sajnos nem tudták megmenteni, hiszen a nyelőcsövét rongálta meg az elem, és azért alakult ki az erős vérzés.

Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk, mivel játszik a gyerekünk. Ha véletlenül lenyelt egy ilyen elemet, minél hamarabb hánytassuk meg, hogy visszaadja a szervezete.

A cikk forrása: https://www.tudasfaja.com/megkapta-karacsonyi-ajandekat-a-2-eves-kislany-majd-fuldokolni-kezdett-vert-hanyt-es-2-ora-mulva-meghalt-erre-figyelmeztetnek/

Continue Reading

Ajanlo

To Top