Connect with us

Egyéb

1 PERCE ÉRKEZETT ÉRKEZETT!!!!: Gyurcsány Ferenc rendkívüli bejelentése!

1 PERCE ÉRKEZETT ÉRKEZETT!!!!: Gyurcsány Ferenc rendkívüli bejelentése!

1 PERCE ÉRKEZETT ÉRKEZETT!!!!:

Gyurcsány Ferenc rendkívüli bejelentése!
Új vezetője lesz Magyarországnak! Dobrev Klárának fogják hívni! 

Klára
Én tudtam, hogy politikus leszek.
Ugyan annak idején jártam matematika meg mindenféle versenyekre, voltak nálam jobbak és rosszabbak is, de én tudtam, hogy egyszer majd politikus leszek.Lettem.
Sokak bánatára, mások örömére.Klára nem készült politikusnak.

Amikor megismerkedtünk, egyszerre végezte a Közgázt és mellette az ELTE jogi karát. Elképesztő terhelést bírt. Emlékszem, nemzetközi jogi vizsgára készült. A nemzeti szuverenitásról beszélt nekem egy unalmas estén, mire én türelmetlenül azt mondtam, hogy egy állam akkor szuverén, ha azt más államok elismerik. Minek erről többet beszélni – kérdeztem fennhangon, ő meg csendben válaszolta, hidd el, ez ennél bonyolultabb. Ennyiben maradtunk. Finoman gondolkodik.

Egyébként meg valami nemzetközi szervezethez akart menni dolgozni. Aztán mégis maradt. Talán miattam.
A hivatalban volt miniszterelnök feleségeként nemcsak sokat látott, tanult, hanem feltűnő természetességgel mozgott más miniszterelnökök, azok férjei, feleségei, nagykövetek és mindenfajta nemzetközi ember társaságában.
[

]

Aztán mostanra Klára politikus lett. Helyesen. Látja a tetejét és látja a mélyét. Érdeklik a részletek és látja az egészet. Kérdez, kételkedik, óvatos. Tízszer is elmondja, amit el akar mondani. Ilyenkor kell hozzá türelem. Nekünk van. Én sokszor jártam egyedül. Ő soha. Nem vagyunk egyformák.

Ő kell ma Magyarországnak. Egy nyugodt, okos, közös megoldást kereső, európaian magyar nő. Sok nyelvet beszélve, sokakkal beszélgetve. Megoldásember. Nem harcot, hanem megállapodást keres. Kitartó, sokszor fárasztóan az.
Új vezetője lesz Magyarországnak. Dobrev Klárának fogják hívni.

A cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/hirek/1-perce-erkezett-erkezett-gyurcsany-4#

Continue Reading

Ajanlo

To Top