Connect with us

Egyéb

Így termessz otthon a lakásban fokhagymát – mióta ismerem ezt a trükköt, soha többet nem kell fizetnem a fokhagymáért, és korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésemre otthon télen-nyáron!

Az utóbbi időben sajnos a legtöbb élelmiszer nagyon durván megdrágult, minden olyan trükknek örülünk, amivel egészséges, esszenciális alapélelmiszereket otthon, házilag elő tudunk állítani.

A fokhagyma az egyik legegészségesebb növényünk, amely egyébként a magyar konyha nélkülözhetetlen alapanyaga is egyben.

Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan tudunk otthon fokhagymát csíráztatni, és a lakásban is folyamatosan termeszteni azt.

Első lépés a csíráztatás lesz: lehúzzuk a fokhagyma külső héját, és amikor a gerezdek már szabadon vannak, éles késsel levágjuk azok hegyét.

Tegyük vízbe a fokhagyma alját, és már másnap látni fogjuk, hogy nőnek az apró kis gyökerek.

Pár nap kell csak, és gyönyörködhetünk a zöld hajtásokban, egy hét múlva pedig már át is lehet őket ültetni.

Lényeges, hogy válasszuk el egymástól a gerezdeket, és tápanyagban gazdag talajba ültessük, illetve tegyük olyan helyre (pl. ablakpárkány), ahol viszonylag napsütésben legyen részük.

Mindez videón is:

Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani veszi hogy a barátaid is kipróbálhassák!

 

A cikk forrása: https://tudnodkell.info/igy-termessz-otthon-a-lakasban-fokhagymat-miota-ismerem-ezt-a-trukkot-soha-tobbet-nem-kell-fizetnem-a-fokhagymaert-es-korlatlan-mennyisegben-all-a-rendelkezesemre-otthon-telen-nyaron/

Continue Reading
Click to comment

Ajanlo

To Top