Connect with us

Egyéb

MEGHALT! Rádióadás közben kapta a drámai üzenetet Sebestyén Balázs!

MEGHALT! Rádióadás közben kapta a drámai üzenetet Sebestyén Balázs!

Sebestyén Balázs erős hitét anyai nagymamájától hozta, az asszony ugyanis szentül hitt istenben, és unokáját is rendszeresen elvitte a templomba. Nagyon szoros kapocs volt köztük, a műsorvezető mégsem tragédiaként élte meg szerette halálát – írja a Sorry! magazin.

– Vártam, hogy megtörténjen, mert akkor már nagyon öreg volt, folyamatosan a kórházban feküdt, és fájt mindene. Azt kívántam neki: “mamikám, most már nagyon jó volna, ha meg tudnál halni, mert ami veled történik, az már szenvedés! 

– emlékezik vissza Balázs, hozzátéve, imádott nagymamája végül a kórházban halt meg, ő pedig még az előző este is bement hozzá.

[

]

Így tudta csak elengedni

– Akkor már nem volt magánál, de tudtam, valami még ideköti, valahogy meg kéne érteti vele, hogy menjen nyugodtam – ezt azon az estén bele is suttogtam a fülébe 

– folytatta a műsorvezető, hozzátéve hogy elmondta nagyijának, hogy lejárt az ideje, és ők mindent meg fognak majd oldani, ne aggódjon, ő majd vigyázni fog a lányára, azaz az édesanyjára.

– Aztán másnap reggel ültem a rádióban, amikor jött az üzenet, hogy meghalt.

Rögtön elindultam a kórházba, mindenkit kiküldtem a kórteremből,

 a bal oldalára fordítottam, és olyan buddhista mantrákat suttogtam a jobb fülébe, amikről tudtam, hogy a lélek hallja, egyenes úton jut el a „tiszta” földre. Ott ültem mellette, mantráztam neki. Nekem ez kellett ahhoz, hogy el tudjam őt engedni.

A cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/hirek/meghalt-radioadas-kozben-kapta-a-dramai

Continue Reading

Ajanlo

To Top