Connect with us

Mindennapok

Egy éven át zaklatták a lányt az interneten. Amikor kiderült, hogy ki a tettes, szerencsétlen lány majdnem elájult..

Kendra Gail Licari (Mr. Pleasant, Michigan, USA) egy teljes éven át zaklatta az online térben a lányát,valamint a lány barátját – számol be az UNILAD portál.

Az ominózus üzenetek körül az elsők tavaly év elején érkeztek, a gyerekek iskolája pedig nem habozott miattuk feljelentést tenni. A hatóságok később az FBI segítségét kérték az ügyben.

Az elkövető VPN-t használt, és szándékosan olyan kifejezéseket használt, hogy úgy tűnjön, egy tini a levelek írója. A nő a látszat szintjén együttműködött a hatóságokkal és a szülőkkel, akik szerették volna feltárni az elkövető személyét.

Végül azonban a szövetségi nyomozóiroda azonosított Licari IP-címét, aki  összesen 349 oldalnyi zaklató üzenetet küldött.

Miután a hatóságok eljutottak hozzá, a nő bevallotta a bűncselekmény elkövetését, de az indítékát nem árulta el.
Jelenleg óvadék ellenében van szabadlábon.

A nőt kiskorú zaklatásával, számítógép felhasználásával elkövetett bűncselekménnyel, továbbá az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolják.

Amennyiben tárgyalásra kerül a sor, és bűnösnek találják, több év börtönre is számíthat.

Az ilyen anyától mentsen meg az ég! Neked mi a véleményed?

 

A cikk forrása: https://tudnodkell.info/egy-even-at-zaklattak-a-lanyt-az-interneten-amikor-kiderult-hogy-ki-a-tettes-szerencsetlen-lany-majdnem-elajult/

Continue Reading
Click to comment

Ajanlo

To Top