Connect with us

Mindennapok

“Ma 24 éve” – megrázó fényképeket osztott meg Judy súlyos balesetéről: megmutatta a egykori arcát is

Amint azt sokan tudják, a Groovehouse énekesnője, Judy 1998-ban olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy az orvosok már abban sem voltak biztosak, hogy meg tudják menteni az életét.

Mivel azon a szörnyű napon arca is összeroncsolódott és alig maradt ép csontot testében, az egészségügyi személyzet (és persze Judy) több heti hősies küzdelmének eredménye volt, hogy végül életben maradt.

Posztjában azokra az időkre emlékezik, amikor emberfeletti erővel megküzdött ezekkel a hatalmas kihívásokkal, amiket óriási lelki erővel új lehetőségként értelmez:

“24 évvel ezelőtt meg kellett tapasztalnom, hogy az élet hozhat hirtelen változásokat. Egyik nap itt, a másik nap már sehol…

Minden amit elterveztünk holnapra, egy pillanat alatt változtatja meg egy váratlan fordulat!

Egyik napról a másikra kell új terveket szőni, és tervezni egy előre beláthatatlan utat…

Ezek lehetőségek!

Én kaptam egy új lehetőséget az élettől, ami megtanított küzdeni, és használni az erőm.

De hiszem hogy “az igazság pillanatában derül ki, kik is vagyunk valójában, milyen áldozatokat tudunk elviselni, milyen választási lehetőségekkel élhetünk.

Minden ismert törésponton túllépve felfedezzük, mire vagyunk képesek, és elfogadjuk az igazságot, hogy kivé kell válnunk.

Mert a túlélés nem adott – küzdenünk kell érte a végsőkig….”

És ezt mai napig megteszem MINDENÉRT! 2022.12.14

Ma 24 éve” – zárja inspiráló gondolatait az énekesnő. A posztban megmutatta a baleset előtti arcát is.

(A fotók között a nyílra kattintva lehet léptetni. láthatod az autóbalesetet is. Csak erős idegzetűek nézzék meg!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár-Kis Judit 🎤🎤🎤🎤 (@kisjudy) által megosztott bejegyzés

Óriási lelki ereje van Judynak! Jó egészséget és minden szépet kívánunk az énekesnőnek! 

Neked mi a véleményed?

 

A cikk forrása: https://tudnodkell.info/ma-24-eve-megrazo-fenykepeket-osztott-meg-judy-sulyos-baleseterol-megmutatta-a-egykori-arcat-is/

Continue Reading
Click to comment

Ajanlo

To Top