Connect with us

Mindennapok

Még csak most ért véget a Nagy Ő, de máris szakított Árpa Attila és Timi

Fotó: tv2

Hétfőn ért véget A Nagy Ő a TV2-n, amikor Árpa Attila kiválasztotta azt a hölgyet, akivel úgy érezte, hosszú távra tervezhet, és aki akár egy gyerekkel is megajándékozhatja. Attila a tizenkilenc hölgyből végül Timit választotta társául. A műsorral együtt azonban a románc is véget ért. A kialakult vonzalom ellenére, a pár békében vált el egymástól, és a mai napig beszélnek.

Exkluzív interjút adott a Tények Plusznak Árpa Attila és választottja, Timi, amelyben először beszéltek arról, hogyan alakult a kapcsolatuk A Nagy Ő felvételei után.

– Ez a műsor egy kaland volt nekünk, egy romantikus mese és igenis voltak valódi érzelmek ebben a folyamatban. A végén, amikor Toscanaban ott álltunk és néztük a tájat, akkor viszont nem csak a műsor ért véget, hanem ez a romantikus mese is. Mint egy happy end – fogalmazott Árpa Attila. – Az, hogy most a való életben ennek nem lett folytatása, annak vannak különböző okai, de nem biztos, hogy azokat meg akarjuk osztani.

– Nem váltunk el haraggal, jó a kapcsolatunk. Néha beszélünk, sőt, azóta a színházban is megnéztem Attilát – árulta el Timi, majd Attila humorosan megjegyezte, hogy a lány a darab után már nem várta meg.

– Azt szeretném kérni a nárcisztikus szakértőktől és pszichiáterektől, pszichológusoktól, hogy nézzék vissza online A Nagy Ő-t és mondják már el ők, hogy tényleg nárcisztikus szociopata vagyok, vagy sem. Amióta ezt nyilatkoztam, több nárcisztikus szociopata is jelentkezett nálam, és összehasonlítottam magam, a viselkedésemet és a viselkedési mintáimat azokkal az igaziakkal. Esküszöm, most már kételkedem benne, hogy én is az lennék. Szerintem nem vagyok az. A Nagy Ő meggyógyított! – jelentette ki humorosan a színész-rendező.

A cikk forrása: http://eztnezd.net/meg-csak-most-ert-veget-a-nagy-o-de-maris-szakitott-arpa-attila-es-timi/

Continue Reading

Ajanlo

To Top