Kapcsolat / Elérhetőségek

Mindennapok

Megszólalt Zámbó Jimmy legkisebb fia az édesapjáról szóló sorozat kapcsán

Fotó: Facebook/ Jimmy Zámbó

Hat évesen veszítette el az édesapját Zámbó Adrián, aki a végzetes hajnalon ráadásul a csepeli házban tartózkodott édesanyjával, édesapjával és Hullé Évával.

A Story magazinnak elárulta milyen érzéseket kelt a Király legkisebb fiában az, hogy egy sorozatban nézi vissza édesapja életét.

Adrián boldog, hogy képernyőre került a Király című sorozat, amely Zámbó Jimmy életét mutatja be feketén – fehéren. A legkisebb Zámbó fiú elmondta, hogy ámbár sokmindenben valóságot ábrázoló sorozatról van szó, nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy rengeteg fikciót is tartalmaz.

– Nem érzem, hogy kihasználják őt vagy a máig tartó népszerűségét, persze igaz, ha nem lenne ma is kedvelt, szeretett énekes, nem készült volna róla sorozat – kezdi a Story magazinnak Adrián. – Ez inkább méltó emléket állít neki.

– Az RTL korrekt volt velünk. Sokat beszélgettünk az alkotókkal, olvastuk a forgatókönyvet, csak pár apró dolgot javítottunk benne.

– Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a sorozat nem dokumentumfilm, ahogyan fel is hívják rá a figyelmet, igazságok és hazugságok bőven hangzanak el, bőven van benne fikció.

Fotó: tv2

– Érthetően nincs sok emlékem róla, de ami van, azok elevenen élnek bennem. Az első és legszebb, amikor a bátyámnak, Sebinek és nekem az Öregnéne őzikéjét olvasta. Mindig mondott nekünk esti mesét – emlékezik vissza Adrián, aki ugyan rengeteg teóriát hallott már az eltelt bő húsz évben az édesapja életéről és halálának napjáról, egyiket sem tartja mérvadónak, csak az édesanyjáét és a testvéreiét.

– Nem volt szent, de jó ember igen, és odaadó apa, aki oly sok embernek okozott örömet a munkásságával. én erre a Zámbó Jimmyre emlékszem, és ebben a Zámbó Jimmyben hiszek.

Forrás: Blikk

A cikk forrása: http://eztnezd.net/megszolalt-zambo-jimmy-legkisebb-fia-az-edesapjarol-szolo-sorozat-kapcsan/

A cikknek még nincs vége, lapozz!

Continue Reading
Fel!