Connect with us

Mindennapok

Schobert Lara 19 évesen mellplasztikán gondolkodik

Fotó: Instagram

Norbika és Lara mindketten önmaguk miatt lettek tudatos táplálkozók és rendszeres testedzők, hiszen ők is szeretnének egészségesen élni, mint a szüleik. Lara igyekszik egyre több időt tölteni az edzőteremben, mert célja, hogy egyszer úgy nézzen bele a tükörbe, hogy büszke legyen arra, amit lát.

A legidősebb Schobert-gyermektől nemrég a közösségi oldalán kérdezhettek a követői, amelyek közül néhányat meg is osztott. Az egyik válaszban elmondta például, hogy mennyire szereti a TV2-es munkáját, imádja a versenyzőket és a kis csapatát, akik hamar befogadták őt. Bár eleinte izgult, hogy hogyan tud majd teljesíteni, de aztán pozitív visszajelzéseket kapott, amelyek magabiztosabbá tették őt.

Volt olyan is, aki megkérdezte tőle, hogy a mellei valódiak-e. Lara először is egyérteműsítette, hogy a mellei természetesek, de utána így folytatta:

„Bár nem mondom, hogy nem tervezem majd a beavatkozást egyszer az életben”.

Ez azt jelenti, hogy Rubint Réka után Lara is erősen gondolkodik a plasztikai műtéten.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by larcibarci (@laraschobertt)

Forrás: promotions.hu

A cikk forrása: http://eztnezd.net/schobert-lara-19-evesen-mellplasztikan-gondolkodik/

Continue Reading

Ajanlo

To Top