Connect with us

Mindennapok

A színfalak mögött összeomlott Stohl András, és zokogásban tört ki

Stohl András nagyon őszintén beszélt 2010-es balesetéről. Elmondta, mekkora törést jelentett számára mind a szakmai pályafutásában, mind pedig magánéletében, amikor Fót mellett balesetet okozott, és letöltendő börtönbüntetésre ítélték őt.

A 10 hónapból végül öt hónapot töltött a rácsok mögött, jó magaviselete miatt előbb szabadult. Azonban mindez teljesen érthető módon nagyon megviselte a színművész-műsorvezetőt.

Stohl András Kadarkai Endre vendége volt a Szavakon túl című műsorban, ahol elmondta, mennyire sajnálja a történteket, és mennyire szégyelli magát. Elgondolkodtató, amit még mondott:

“Ami velem történt, az elkerülhetetlen volt. Ha nem akkor történik, akkor megtörtént volna később, és ha nem így, akkor rosszabbul…” – szóltak Stohl András őszinte szavai.

Beszélt a nehéz percekről is, igazán mély, és felkavaró őszinteséggel:

Borítókép forrása: Youtube/Kadarkai Endre-Szavakon túl

“A baleset utáni első színpadra lépéskor a közönség szemébe kellett nézni. Na, az kemény volt. Amikor kijöttem akkor volt zokogás, meg összeomlás, meg minden…”

Nehéz témák, de érdemes meghallgatni a beszélgetést, szinte a neves színművész lelkébe láthatunk:

A magunk részéről úgy gondoljuk, hogy szöürnyű, ami történt, de tiszteljük Stohl András bátorságát, hogy kiállt, és mindezt elmondta. Neked mi a véleményed? (Kérjük, hogy az alapvető emberiesség szempontjainak megfelelő kommenteket írjatok, és a súlyosan bántó hozzászólásokat mellőzzük)

 

A cikk forrása: https://tudnodkell.info/a-szinfalak-mogott-osszeomlott-stohl-andras-es-zokogasban-tort-ki/

Continue Reading
Click to comment

Ajanlo

To Top