Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Zacher Gábor üzenete: “A k*rva anyját a vírusnak!”

A toxikológus szerint az utolsó vérig fognak harcolni, hogy el tudják látni a betegeket.

A Mandiner az ország toxikológusának nevezi Zacher Gábort, aki azt mondja, nem érdeklik a bírálatok, amiket azt követően kapott, hogy megváltoztatta véleményét a kínai vakcináról. Azért gondolja már másként, mert a mutáns vírus miatt súlyos a helyzet, „minden jobb, mint a betegség”, sok a halott, és „rengetegen kerülnek gépi lélegeztetésre”, ahonnan nagyon rossz arányú a lejövetel.

Ehhez képest lehet, hogy egyes oltóanyagokról kevesebbet tudunk, de a Sinopharm is ad védettséget.

Hogy pontosan hány százalékot, erről megoszlanak a vélemények, de minden jobb, mint a nullaszázalék, és az elhúzódó betegség, a posztcovid-szindróma, vagy a halál.

A toxikológus szerint korábbi kijelentése óta többet lehet tudni a betegségről és terjedéséről, megdőlt az is, hogy a fiatalokat nem veszélyezteti, és tudni lehet, hogy az elhízottakat még inkább.

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: Megkapta az oltást Majka párja - váratlan mellékhatások léptek fel!

Egyetért az oltási rend módosításával, azzal, hogy a második oltásra félretett vakcinákat a még nem immunizáltak kapják. Zacher doktor a kérdésre, hogy ilyen terhelés mellett meddig bírja az egészségügyi rendszer, azt feleli:

nincs mese, olyan nincs, hogy ne bírjuk. Muszáj. Ha kell, akkor plusz túlóra, nem tehetjük meg, hogy bedobjuk a törölközőt. Nem gondolja azt, hogy egy kis szar vírus le fog bennünket győzni? Hát a k*rva anyját a vírusnak. Nem fogjuk hagyni. Utolsó vérig fogunk azért harcolni, hogy el tudjuk látni a betegeket.

forrás

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: Kiderültek a dolgok! Nincsenek jó híreink, a vírus továbbra is sakkban tartja az országot! ERRŐL TUDNOD KELL:
Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!

x