Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Szlávik János lánya is Dubajban nyaral – A főorvos nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet

Dubajban nyaralt dr. Szlávik János lánya, legalábbis erről tanúskodik egy fotó. A külföldi utazás ugyan nem tiltott, ám nem lehet elmenni amellett, hogy a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa épp a koronavírus-járvány elleni küzdelem egyik fő arca, aki nem egyszer vett részt az operatív törzs sajtótájékoztatóján szakemberként.

Február második felében Szlávikot vakcina és utazás témában kérdezték a Weco-Travel webináriumán. Akkor azt nyilatkozta, a koronavírus miatt nyárra még nem venne repülőjegyet. A határok megnyitásról szólva elmondta, a járvány elején még bízott benne, hogy nyárra rendben leszünk, majd nyár végére tolta az időpontot.

“De most teljesen el vagyok bizonytalanodva, inkább őszre teszem a nyitást, még nem vennék repülőjegyet nyárra” – mondta az infektológus főorvos. Alig pár nappal ezelőtt pedig arról beszélt: elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezés miatti hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg és kerülnek kórházba. Mindezek fényében kissé ellentmondásos, hogy Szlávik családtagjai külföldre utaztak nyaralni, pont akkor, amikor a harmadik hullám tombol, s folyamatosan nő a fertőzöttek és a kórházban ellátottak száma.

Az ügyben keressük Szlávik Jánost is, amennyiben válaszol, cikkünket frissítjük.

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: Megkapta az oltást Majka párja - váratlan mellékhatások léptek fel!

forrás

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!