Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

GYÁSZ: 26 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt a magyar színésznő fia

Sajnos azonban sokaknak kell szembenéznie hasonló tragédiával, ezért is kérdezte meg Szabó Győző (50) tapintatosan a Blikk+Győző vendégét, Molnár Piroskát (75), segítsen tapasztalatával, hogyan lehet egy ilyen döbbenetes élethelyzeten túllendülni.

A Nemzet Színészének egyetlen fia  alig 26 évesen, tragikusan vesztette életét, ám Molnár Piroska elárulta, megtanult élni a fájdalommal.

– Ez mindig az emberrel marad. Nem is akarom elengedni, hozzátartozik az életemhez. Bevallom őszintén, bizonyos nehezebb helyzetekben még segítséget is kérek a fiamtól és ő mindig segít – sóhajtott Molnár Piroska, aki megélve ezt a szörnyű tragédiát, talán még segíteni is tud hasonló szörnyűségen átesett sorstársainak.

Éppen egy ilyen beszélgetésnek volt tanúja Szabó Győző pár éve, amikor együtt játszott a legendás színésznővel és Csuja Imrével (60), akinek közel 18 évvel ezelőtt az egyik, majd másfél éve a másik fia is tragikus körülmények között hunyt el.

Azért mertem feltenni a kérdést, mert annyira könnyedén, egy kicsi félmosollyal beszéltetek erről, miután ti ebben sorstársak voltatok – magyarázta Szabó Győző, amelyre Molnár Piroska el is árulta, miért láthatta ezt így akkor a kollégája.

KAPCSOLÓDÓ
"Én és a feleségem sem oltatjuk be magunkat, kerüljön ez bármibe"

– Az ember ritkán és nehezen beszél ilyesmiről. Nagyon el kell dönteni, hogy ha már szóba kerül és beszélek róla, akkor nem szabad az embernek se sajnáltatnia magát és a másikat sem szabad olyan helyzetbe hozni, hogy ne tudjon ezzel mit kezdeni. Ezért az ember egy ilyenfajta megoldáshoz folyamodik, ha beszél a dologról, hogy a másik beszélgető fél ne érezze azt, hogy őrá valami terhet rak az ember – emlékezett vissza a Nemzet Színésze. A beszélgetésből egyébként az is kiderült, Szabó Győző találkozott Csuja Imrével a második szörnyű tragédia másnapján.

Csuja Imrével hasonló dolgokon mentek keresztül, szoktak is beszélni róla﷯/Fotó: Varga Imre Csuja Imrével hasonló dolgokon mentek keresztül, szoktak is beszélni róla﷯/Fotó: Varga Imre

– A Katonában próbáltunk egy darabot. Jött be – előző nap történt a tragédia –, megállt a maga óriás szívével és hideg fejével annyit mondott, hogy „engem ne sajnáljon senki, ne éreztessétek velem, hogy mi történik, próbálunk és kész” – emlékezett vissza Győző.

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: Gyászol a világ! Meghalt Fülöp herceg, II. Erzsébet királynő férje

– Nekem másnap volt a Csárdáskirálynő egyenes tévéadása – válaszolt a színésznő, megmutatva azt, mekkora hatalmas erő lakozott benne és Csuja Imrében is, akik miközben szívük mélyén óriási fájdalommal harcoltak, nem hagyták cserben a közönségüket.

Szeret másokon segíteni

2011-ben kapta meg a Nemzet Színésze elismerést a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, amely amellett, hogy hatalmas tisztelet övezi, havi nettó 630 ezer forinttal jár együtt. Ám Molnár Piroska emellett is foglalkoztatott színésznő, így elárulta, sokat segít anyagilag olyanoknak, akiknek szükségük van rá.

Nem kölcsönadom és nem is tartoznak nekem ezek az emberek sem pénzzel, sem hálával. Szívesen adom, mert módomban áll és mert jólesik – vallotta be őszintén a színésznő.

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!