Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Utolsó útjára kísérték Csóré Bélát: több mint ezerháromszázan vettek búcsút a mulatóskirálytól -videó

Nagyon nehéz a családnak édesapám elvesztése, engem és három lányát hagyta maga mögött – nyilatkozta elcsukló hangon az énekes fia, ifjabb Csóré Béla.

– Sokan szerették, rengetegen voltak a temetésen, ezerháromszázan jöttek el, de figyeltünk arra, hogy ne egyszerre menjenek a sírhoz, kordont is kellett felállítani, hogy a szabályokat betartsuk. Méltó temetése volt, Vass Ignác unokatestvérem gitározta édesapám dalát – tette hozzá a gyászoló fiú. A temetést a család állta.

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: Megkapta az oltást Majka párja - váratlan mellékhatások léptek fel!

– A sírja mellett, térdre borulva játszottam el az egyik dalát, amivel búcsúztunk, az unokatestvérem énekelt. Szép temetés volt, három és fél órán át tartott, kellő módon megadtuk a végtisztességet neki. Az ország minden tájáról jöttek rajongók, hogy elbúcsúzzanak. Béla a halálával hatalmas űrt hagyott maga után, de erre csak most ébrednek majd rá igazán. Ő sosem foglalkozott a médiával vagy a Facebookkal, ő már előtte hatalmas sztár volt. Mindenkinek nagyon hiányozik – egészítette ki Vass Ignác, aki apjaként tisztelte Csóré Bélát.

KAPCSOLÓDÓ
MINDEN NŐT ÉRINT A HÍR: Nem várt mellékhatás lépett fel a Covid-19 vakcinák kapcsán

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!