Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Már csak ennyit kell várni a korlátozások enyhítésére – Orbán Viktor maga árulta el!

Három napos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután Budapesten, a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.

A tárgyaláson részt vett Mandl József, az ETT elnöke, Wittmann Tibor alelnök, Csala Miklós, a tanács titkára, valamint a testület további tagjai: Dóczi Tamás, Poór Gyula, Sótonyi Péter és Vörös Attila professzorok. 

KAPCSOLÓDÓ
„Éjszakás voltam... a haldoklók sikolyai... azt hittem, megőrülök” – két ápolónő elmondja, miért nem írják alá a szerződést

A miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóban az egyeztetés után azt mondta: kedden, szerdán és csütörtökön folytat konzultációkat járványügyi szakemberekkel. Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjai kedden azt mondták, hogy a járvány harmadik hullámának felfutó szakaszában vagyunk, óvatosnak kell lennünk, mindent meg kell tennünk, hogy vakcinából minél több érkezzen Magyarországra, és minél többen beoltassák magukat.

A miniszterelnök szerint arra a kérdésre, hogy kell-e, lehet-e már nyitni, a korlátozásokat el lehet-e mozdítani, inkább óvatos, elutasító választ adtak.

Majd ha magasabb lesz a beoltottak száma, akkor jön el ennek az ideje – ismertette a tanácskozáson elhangzottakat a miniszterelnök. Hozzátette: a konzultációk szerdán folytatódnak.

KAPCSOLÓDÓ
Letartóztatás vár Mészáros Lőrincre

forrás

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!