Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Hibrid mutáns koronavírus jött létre két variáns összeolvadásából

Ha megerősítik, hogy ez valóban két, már létező mutációból jött létre, akkor ez lehet az első rekombináció, amely megjelent eddig a járvány során.

Új, hibrid mutáns koronavírus jött létre a brit és a kaliforniai variáns kombinációjából. A kórokozó erősen mutált hibrid változatát egy kaliforniai mintában azonosították az amerikai Új-Mexikó államban. Ez annak a jele lehet, hogy egy újabb szakaszához ért a járvány – írja a New Scientist.

A B.1.1.7 brit és a B.1.429 kaliforniai variáns egybeolvadásából (rekombinációjából) született új változat lehet a felelős a fertőzések számának növekedéséért Los Angelesben, mivel olyan mutációt hordoz, amely ellenállóvá teszi egyes antitestekkel szemben.

A hibrid mutánst a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumban fedezte fel egy kutatónő, aki már február másodikán felfigyelt arra, hogy ez egy újfajta változat. Ha megerősítik, hogy ez valóban két, már létező mutációból jött létre, akkor ez lehet az első rekombináció, amely megjelent eddig a járvány során.

KAPCSOLÓDÓ
BORZALOM: Akkora területen ég a nádas a Balatonnál, hogy kilométerekről látni a tüzet | Valószínűleg szándékosan gyújtották fel, hogy...

Decemberben és januárban még egy ilyenről sem tudtak a tudósok, legalábbis két egymástól független kutatócsoport is azt jelentette, hogy akkor még egyelőre semmilyen bizonyítékot nem találtak rekombinációra. De várható volt, hogy előbb-utóbb lesz, mert ez gyakori jelenség a koronavírusoknál. Ez azért van, mert a genomjukat replikáló enzim hajlamos elhagyni a másolandó RNS-szálat, majd később ugyanoda visszatérni. Ha egy gazdasejtben két különböző koronavírus-genom is van, az enzim többször átugrohat egyikről a másikra, így a két genom különböző elemeit kombinálva hibrid vírus jöhet létre. Az összeolvadás a legtöbb esetben nem jár előnnyel a vírus számára, de időnként előfordul. Szakértők szerint a SARS-CoV-2 is így keletkezhetett.

KAPCSOLÓDÓ
A kínai vakcina jobban véd a többi vakcinához képest! Azért mert...

A rekombináció elméletben új és még veszélyesebb variánsok megjelenéséhez vezethet, de azt egyelőre még nem tudni, hogy az első egybeolvadással keletkezett hibrid mutáns mekkora veszélyt jelenthet, és az sem világos, hogy képes-e emberről emberre terjedni, vagy csak egyszeri eset az, hogy így összeolvadt a két változat.

Annyi biztos, hogy a kaliforniai mintában azonosított változat tartalmazza a brit variáns Δ69/70 mutációját, amitől fertőzőbb lehet, és a kaliforniai variáns L452R mutációját, amitől ellenállóvá válhat bizonyos antitestekre. Egyelőre azonban még nem lehet kijelenteni, hogy egy gyorsabban terjedő és ellenállóbb variáns született, ehhez még további vizsgálatokat kell elvégezniük a szakembereknek.

forrás

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!