Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Kiadják a vörös kódot Magyarországon – Nagyon durva ami ránk vár!

Szerda délután délen még 10-13 fok is lehet, este viszont megindul a szibériai hideg légtömeg beáramlása, a zimankó pedig bekebelezi az országot.

A várható rendkívüli hideg időre tekintettel vörös kód jelzés lép életbe péntek délelőtt tíz órától, és ennek megfelelően adott esetben fogadniuk kell a hajléktalan embereket a nem a számukra fenntartott bentlakásos szociális intézményeknek is – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Fülöp Attila közölte, a vörös kód jelzés várhatóan jövő szerda délig lesz érvényben.
    
A legfontosabb feladata továbbra is a hajléktalanellátó rendszernek van. A hajléktalanszállókon, a nappali melegedőkben van hely – mondta az államtitkár, hangsúlyozva, senkinek nem kell az utcán aludnia.

KAPCSOLÓDÓ
Kötelezővé kéne-e tenni a koronavírus elleni oltásokat?

Az Időkép előrejelzése szerint a fagyos levegő szerda késő este beteríti a Dunántúl északi felét, éjfél körül már a nyugati részeket is eléri, hajnalban pedig már a Tisza vonalánál lesz a légtömeg. Így fordulhat elő, hogy miközben délkeleten 5-7 fokot mutat majd a hőmérő, északnyugaton már mínusz 5-7 fokban vacoghatunk:

Az eső északnyugaton az esti órákban havas esőbe, hóba vált, a halmazállapot-váltás során rövid ideig ónos eső eshet. Éjjel egyre inkább a keleti és északi tájakra szorul vissza a csapadék és mivel keletre ér legkésőbb a lehűlés, itt vált legkésőbb hóba az eső. Északon viszont már havazással indulhat a nap, de több helyen ónos esővel kell számolni – olvasható a prognózisban.

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: Ezekben a magyar városokban a legnagyobb az esély a megfertőződésre! RÉSZLETEK:

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre széllökés, hófúvás és havazás miatt is figyelmeztetést adott ki, utóbbit 16 megyére:Figyelmeztetés a várható havazás miatt február 11-re.

Figyelmeztetés a várható havazás miatt február 11-re.Forrás: met.huFigyelmeztetés a várható hófúvás miatt február 11-re.

Figyelmeztetés a várható hófúvás miatt február 11-re.Forrás: met.huFigyelmeztetés a várható széllökések miatt február 11-re.

Figyelmeztetés a várható széllökések miatt február 11-re.Forrás: met.hu

Az Időkép azt is írta, a hidegfronttal beáramló fagyos levegő útját viharos északnyugati szél kíséri, a Dunántúlon napközben 100 km/órát elérő lökések lehetnek, a szél sokat ronthat a hőérzeten.

Csütörtök délután országos fagy várható, 0 és -7 fok között alakulhat a hőmérséklet, az enyhébb idő legtovább délkeleten tart ki.

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!