Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a népszerű színész: csak 44 éves volt

Alig három hete derült ki, hogy rákos, a betegség hamar végzett vele.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dustin Diamond. A 44 éves színésznél mindössze három héttel korábban diagnosztizáltak rákot. Későn vették észre a betegséget, már a végső stádiumban volt, az orvosok sem tudtak csinálni semmit.

Hogy valamennyi időt még nyerjenek, kemoterápiának vetették alá, de állapota rohamosan romlott. A Tini titkok sorozat sztárja élettársa, Tash Jules kezét fogva hunyt el a kórházban.

KAPCSOLÓDÓ
Ez aztán az átverés! Élt a hitelmoratóriummal egy budapesti nő, most 1,4 milliója bánja

Diamondnak nagy fájdalmai voltak, leszedálták, a végén pedig már lélegeztetőgépre szorult. A család és a barátnője az orvosok tanácsára döntött úgy, hogy jobb lesz neki, ha elengedik. Ezért lekapcsolták a gépekről. A morfium miatt nem voltak fájdalmai, átszenderült a halálba.

“A rák szétterjedt az egész testében. Az egyetlen irgalmas és könyörületes megoldás az volt, ha elengedjük. Hálásak vagyunk azért, hogy nem kellett fájdalomtól szenvednie” – írta közleményében a szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ
Gáspár Evelin és Járai Máté is a túlélésért küzd
Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!