Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

RÉMÁLOM: Szóltak a férjnek, hogy búcsúzzon el 34 éves feleségétől és születendő kislányától

Tommy Larkins elmesélte, hogy mit érzett abban a pillanatban, amikor összedőlt az egész világ számára.

A Nagy-Britanniában élő Elsa Larkin karácsony után kapta el a koronavírust, ami annak ellenére volt nagyon erős lefolyású nála, hogy a 34 éves nőnek nem volt semmilyen komoly alapbetegsége. Elsa terhességének már igen késői szakaszában járt, de a vírus annyira válságos helyzetbe hozta, hogy már a magzat egészsége is veszélyben volt.

Tommy Larkins a SkyNews-nak elmondta, hogyan ment keresztül ezen a lelkileg megterhelő időszakon.

Ez életveszélyes helyzet volt számára és születendő babánk számára is. Félelmetes volt, a legfélelmetesebb dolog, amit átéltem

– mondta el a férfi.

“Nagyon beteg volt. Azt mondták, hogy búcsúztassam el a másik felemet – és a meg nem született babámat is. A világom összeomlott” – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ
Bódi Sylvi: "Az orvos azt mondta, fél évem, maximum 9 hónapom van hátra"

A válságos állapotban Elsát áthelyezték a Kingston Kórház intenzív osztályára, Tommynak pedig azt mondták az orvosok, hogy kezdje el felkészíteni magát a legrosszabbra.

Tommy és Elsa

A kórházba kerülve Elsa egészségi állapota tovább és rohamosan romlott. Ezután Tommynak el kellett mondania a pusztító hírt fiatal lányainak, Melisának és Albának.

“Anya késélen táncol. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, de ez most kritikus. Mindannyiunknak reménykednünk kell” – magyarázta el a helyzetet lányainak.

Gags Sekhon az egyik nővér, aki Elsával foglalkozott, azt mondta: “Mivel a COVID megfertőzte a tüdejét, amúgy is nehezen tudott lélegezni, majd a baba tovább nyomta a tüdeje alját, ami még nehezebbé tette a légzést számára.”

Január 5-én döntötték el, hogy két hónappal a baba születése előtt sürgősségi császármetszést hajtanak végre, ami ugyan kockázatos volt, de potenciálisan megmenthette a baba és Elsa életét is.

KAPCSOLÓDÓ
Ezt tette két rendőr egy maszkot nem viselő férfival az utcán, aki a gyerekével sétált – videó

Tommy kővé dermedt félelmében. Elmondta, hogy szörnyű érzés volt számára, hogy a kisbabájának két hónappal előbb meg kell születnie. Bár mindössze 1,4 kilogrammal, a baba szerencsére egészségesen megszületett. A kicsi a Firenze nevet kapta, ezzel akartak tisztelegni a szülők az orvosi személyzet előtt, akik megmentették az életét.

Elsa azóta is pozitív teszttel fekszik a kórházban és még nem találkozott kislányával, így további hetekbe telhet, hogy a család újra együtt lehessen.

Még mindig van egy kis utunk. Remélhetőleg tovább fogunk lépni, és folytatja a harcot

zárta Tommy reménykedve.

Nagy-Britanniában egyébként továbbra is kritikus a koronavírus-helyzet, a járvány miatt elhunytak száma már meghaladta a 90 ezret – ennél csak az Egyesült Államokban, Brazíliában, Indiában és Mexikóban van több áldozat. Ugyanakkor az országban már csaknem 4,3 millióan megkapták a koronavírus elleni oltás első dózisát.

(mirror.co.uk)

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!