Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Hiába a vakcina, idén is velünk maradnak a korlátozások

Az OECCD szerint felkészülhetünk rá, hogy az élet 2021-ben sem térhet vissza a régi kerékvágásba.

Maradnak a korlátozások, még az újonnan megjelent vakcinák globális terjesztése mellett is – ezt a lehangoló előrejelzést osztotta meg Laurence Boone, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD) vezető közgazdásza.

“Még valószínűleg előttünk áll hat, vagy kilenc, vagy tizenkét hónap ebből az egészből” – jelentette ki a BBC Talking Business Asia című műsorában.

“Nem mondom, hogy egyszerű lesz, mindössze azt, hogy 2020-ban ugyanez már működött. Haladnunk kell a vakcina terjesztésével, olyan hatékonyan, gyorsan és biztonságosan, ahogyan csak tudunk” – tette hozzá.

Az új vírustörzs felbukkanása a világ számos részében vezetett ismételt lezárásokhoz, ám az OECD szerint az idei év végére már javulhat a globális gazdaság helyzete. A globális GDP év végére elérheti a járvány előtti szintet, ám a javulás nem lesz egyforma mértékű a világ minden pontján – figyelmeztetett a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: TRAGÉDIA történt! Elhunyt Delhusa Gjon három hónapos unokájának édesanyja

Míg Kínában például 8 százalékos gazdasági növekedés várható az idei évben, más országokban ez alig haladja majd meg a 3 százalékot. A javulás mértéke természetesen azon is múlik, mennyire zajlik zökkenőmentesen a vakcinák terjesztése.

Boone azt is elmondta, a kormányoknak továbbra is költeniük kell, hogy a példátlan krízis ellenére is lendületben tartsák a gazdaságot – még ha ehhez valamivel lazábban is kell venniük a nemzeti költségvetés kezelését.

“A mostani krízis csak átmeneti. Éppen ezért átmeneti intézkedésekről van szó, amelyek a krízis után is egybentarthatják a gazdaság szövetét. Majd azután érdemes tennünk egy lépést hátrafelé, és megvizsgálni, hogy a megfelelő célokra költenek-e a kormányaink” – mondta.

Ezzel a szervezet ma már más álláspontot képvisel, mint a 2008-as pénzügyi krízis idején, amikor a megszorító intézkedések mellett szólalt fel.

KAPCSOLÓDÓ
Szinte senkinek sem tűnik fel a hiba ezen a képen! Te észreveszed?

forrás

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!