Connect with us

Egyéb

18 évet ült ártatlanul börtönben! Annyit szenvedett, hogy az 10 másiknak is elég volna: most óriási kártérítést kaphat

Tomasz Komenda történetét ma már Lengyelországban szinte mindenki ismeri. Ő volt az, akit egy 1996-ban elkövetett gyilkosságért huszonöt évre ítéltek, és abból tizennyolc évet le is ült. Azonban később kiderült, hogy ártatlanul…

2018-ban helyezték őt szabadlábra, miután Lengyelország legfelsőbb bírósága végül felmentette őt minden vád alól. 2020-ban elítélték azt a két férfit, akik bizonyítottan elkövették a bűncselekményt.

Arról, amit a most 44 éves férfi a börtönben átélt, Grzegorz Gluszak újságíró könyvet írt, és film is készült mindarról, amin keresztülment.

A férfi pert indított a lengyel állam ellen, mintegy másfél milliárd Ft összegnek megfelelő kártérítést követel a börtönévekért, valamint a bántalmazásért, amelyet társai és az őrök részéről szenvedett el.

Annak részletei nem nyilvánosak, mivel az eljárást a nyilvánosság kizárásával folytatták le. Az ítélet még nem jogerős, de valószínűleg a lengyel igazságszolgáltatás történetének legnagyobb összegű kártérítését kell majd kifizetnie az államnak a férfi részére.

Komenda elmondta, hogy még ezért az óriási összeget sem vállalná, és nem is kívánná senkinek sem, hogy mindazon keresztül kelljen mennie, amelyet ő átélt a börtönben – mint utólag kiderült, teljesen ártatlanul.

Komenda jelenleg egy lengyel alapítványnál dolgozik, és gyermeke is született párjától, akit azóta lejegyzett.

Neked mi a véleményed?

 

A cikk forrása: https://tudnodkell.info/18-evet-ult-artatlanul-bortonben-annyit-szenvedett-hogy-az-10-masiknak-is-eleg-volna-most-oriasi-karteritest-kaphat/?fbclid=IwAR06unD61WpKa1864UTvUMPt8h7U60ygi66uBv9PtRXR-yIn3QiCk9rk340

Continue Reading

Ajanlo

To Top