Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Az idősek legtöbbjét nem érdekelte a vásárlási idősáv az első héten, inkább mentek délután a tömegbe

Ismételten bevezették a vásárlási idősávot a koronavírus-járvány miatt a 65 év felettiek számára. A mostani azonban eltér az első hulláméhoz képest, hiszen egész nap vásárolhatnak, de van egy kétórás időszak, ahol csak ők tartózkodhatnak benn – ez az, ami nem igazán érdekelte őket.

Az új rendelet szerint hétköznap délelőtt 9 és 11 óra között, hétvégén pedig 8 és 10 óra között kizárólag a 65 év felettiek tartózkodhatnak a boltokban. Ez az idősáv az időseket védi, hogy biztonságban vásárolhasson az, aki szeretni, de a nap további szakaszában is betérhetnek az üzletekbe.

KAPCSOLÓDÓ
Ezt tette két rendőr egy maszkot nem viselő férfival az utcán, aki a gyerekével sétált – videó

Akadnak olyan boltok, amik nem szívesen fogadnak az idősávon kívül idősebbeket, de természetesen ez jogellenes – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a fiatalok eddig jól alkalmazkodtak az idősávhoz és többnyire be is tartották. A veszélyeztetett korosztály azonban továbbra is előszeretettel vásárol délután, akár a nagyobb tömegekben is.

Bár jogellenes megtagadni az idősávon kívüli üzletbe való belépést, de a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, Bubenkó Csaba hangsúlyozta, hogy aki csak teheti, próbáljon meg az adott idősávban vásárolni, és csak az elkerülhetetlen esetekben menjenek a tömegbe – ami a karács közeledtével egyre jobban nőni fog.

KAPCSOLÓDÓ
Összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

A szakember arra is kitért, hogy egyre fegyelmezettebbek a vásárlók, többen vásárolnak már egyedül, és a gumikesztyűk használata is el kezdett terjedni.

FORRÁS

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!