NE FELEJTSD EL: Mától él az idősek vásárlási sávja, itt vannak a részletek

Az első koronavírus hullám idejéből ismert idősek vásárlási sávja keddtől ismét életbe lép. Az intézkedés már hivatalos kormányrendelet formájában is olvasható a Magyar Közlönyben a pontos részletszabályokkal, hogy mikor és mely üzletekbe mehetnek vásárolni a 65 év felettiek.

Novák Katalin hivatalos Facebook-oldalán szúrta ki az Index, hogy a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfő reggel az Idősek Tanácsának tagjaival tárgyalt, amelynek eredményeként javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy

TÉRJEN VISSZA ISMÉT EGY KIZÁRÓLAG AZ IDŐSEK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ VÁSÁRLÁSI SÁV.

Az első hullám idejéből ismert járványügyi intézkedés újbóli bevezetését nem sokkal később Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook videóban erősítette meg. Az erről született rendelet azóta a Magyar Közlönyben is megjelent.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfői sajtóközleménye szerint a járvány lassítása és az idősek védelme érdekében a kormány elfogadta az Idősek Tanácsának javaslatát, miszerint:

a keddi naptól minden hétköznap 09.00 óra és 11.00 óra között, illetve szombaton és vasárnap) 08.00 óra és 10.00 óra között bevezeti az idősek vásárlási sávját.

Ebben az időintervallumban csak 65 év felettiek léphetnek be az alábbi üzletekbe:

  • élelmiszerboltok,
  • drogériák, (ide az illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzletek tartoznak),
  • gyógyszertárak,
  • egyéb gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó boltok.

Az idősekre vonatkozó védelmi intézkedések szó így szerepelnek a Magyar Közlöny november 23-i számában:

„Saját és családja érdekében a 65. életévét betöltött személy

a) a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletet (a továbbiakban: élelmiszerüzlet),

b) a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és  higiéniai papírterméket árusító) üzletet (a továbbiakban együtt: drogéria) és

c) a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet (a továbbiakban együtt: gyógyszertár)

hétfőtől péntekig 9.00 óra és 11.00 óra közötti időben, szombaton és vasárnap 8.00 óra és 10.00 óra közötti időben látogathatja.

Az élelmiszerüzletben, a drogériában és a gyógyszertárban hétfőtől péntekig 9.00 óra és 11.00 óra közötti időben, szombaton és vasárnap 8.00 óra és 10.00 óra közötti időben (a továbbiakban: védett vásárlási idősáv) az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag az (1) bekezdés szerinti személy tartózkodhat.

Az élelmiszerüzletet, a drogériát és a gyógyszertárat a 65. életévét betöltött személy a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon látogathatja.”

Kedd 0 órától hétköznapokon (hétfőtől péntekig) 09.00 óra és 11.00 óra között, illetve hétvégén (szombaton és vasárnap) a 08.00 óra és 10.00 óra közötti időszakban vásárlási idősávot kapnak az idősek.”

forrás

betöltés...