Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

ELINDULT A Való Világ 10! – Máris borzalmas! Ilyen szereplőket hol találtak?

Elindult a Való Világ 10, beköltözött az első hét villalakó. Kevés az érdekes arc, de azt már látjuk, hogy ciki pillanatokból biztos nem lesz kevés. Hogy van-e létjogosultsága még az ilyen realityknek, nagy kérdés, a jubileumi évad viszonylag érdektelenül indult.

2002-ben, alig pár nap különbséggel indultak el itthon az első valóságshow-k. 11 éves voltam akkor, így végig semmiképpen sem nézhettem a műsorokat, de belepillanhattam egy kicsit. Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem néztem később. Kamaszkorom nézett tévéműsorai közt szerepelt a Big Brother és a Való Világ néhány évada, melyek közül egyértelműen az Alekosz-féle volt a non plus ultra. Egyetemistaként, a vizsgaidőszakban szuper kikapcsolódást jelentettek minden este napfelkeltéig tartó filozofálgatásai.

Alekoszék után jó pár év kimaradt, lemaradtam a helikopterező Aurelióról és a sokadik szériát megnyerő VV Somáról is, de tavaly nosztalgiából újra belenéztem a Való Világ 9-be. Az egyetlen szereplő, akire emlékszem, VV Zsuzsu volt, akit a játék végére csúnyán kiközösített két villabeli barátja, de valószínűleg magasról tett rá, miután megnyerte a szériát.

VV Zsuzsu. Fotó: RTL Magyarország/Kovács Tamás

Hogy van-e még értelme egy tizedik évadot is elindítani, eléggé kérdéses. Nehéz elképzelni, hogy bármi is tud még újszerű élményként hatni ma, amikor valóságshow-k tömkelegén vagyunk túl (ismeretlen és celeb-verzióban is), sőt, külön, konkrétan a szex köré kitalált realityket is láthatunk, így már az sem exkluzív sajátossága a Való Világnak, ha látunk egy kis paplan alatti akciót. Ahhoz, hogy a jubileumi évad nagyon más legyen, erős szereplőket kell beválogatni a műsorba. Az első adást elnézve, ez nem igazán sikerült a szerkesztőknek.

Nádai Anikó és Puskás Peti nagy lelkesedéssel nyitották meg az új évadot, többször is hangsúlyozva, hogy az idei jubileumi, bármit is jelentsen ez. Az élő show-ban hét lakó költözött be a villába, de már a negyediknél elkezdtek összemosódni a karakterek. A játékosok a koronavírus miatt már tíz napja karanténban várták a show kezdetét egy szállodában, mert annál cikibb valószínűleg kevés dolog lett volna, mint gócpontot kialakítani a villában.

Fotó: RTL Klub

Ki miatt lesz érdemes nézni a műsort? Nehéz kérdés, és nem azért, mert annyira sokan vannak. Az első játékos, akit megismerhettünk, az öltönyben érkező Gábor, aki szerint ez az a műsor, ahol mindenképp megéri tiszteletet adni, ezért az elegancia. Nádai Anikó szerint Gábor lesz a műsor alfája és omegája, értsünk ez alatt bármit is ebben a kontextusban. Gáborról megtudtuk még, hogy hat éve együtt van együtt barátnőjével, és hogy kapcsolatukat az jellemzi például, hogy szerelmesek egymásba. Meglepő, nem? De ami a legfontosabb,

hogy megmaradjon embernek egy embertelen világban.

Hogy hogyan reagált rá barátnője, hogy Gábor beköltözik?

Úgy reagálta le, ahogy azt egy nőnek le kell.

Gábor, amellett, hogy elegáns és szerelmes a barátnőjébe, sokoldalúságát is megmutatta egy, a beköltözés alkalmából írt verssel. Ha alekoszi mélységekbe nem is merült még, de lesz ideje filozofálgatni és újabb verseket írni még.

Ez volt az a pont, úgy körülbelül a műsor ötödik perce, amikor erősen gondolkodni kezdtem azon, vajon mikor jön az első reklám. Az még ugyan nem jött, csak az asztalosként dolgozó Merci, aki nem gondolja, hogy buta lenne, de azért nem is Einstein. Megtudhattuk azt is, hogy nem tartja magát különlegesnek, inkább átlagosnak, de az azért mégis különleges benne, hogy asztalos, tette hozzá.

Fotó: RTL Klub

Sorra jöttek egymás után a villalakók, de egyiknél sem csillant fel a szemem, hogy igen, miatta érdemes lehet nézni majd a műsort. Volt itt nagyon vidám és nyitott versenyző, Amanda, aki valószínűleg összetévesztette a beköltözést a fináléval, mert olyan elánnal és kirobbanó vidámsággal érkezett a stúdióba, mint aki már a zsebében tudhatta a 36 milliós főnyereményt.

Pozitív ember vagyok: ha elkezd esni az eső, jót tesz a természetnek, ha eltörik egy tányér, legalább elmehetek újat venni

– foglalta össze jellemét velősen a lány.

De nem mehetünk el a fifikás Vivi mellett sem, aki szingli létére eljegyzési gyűrűt húz a bulikban, így tartva távol magától a nem szimpi csávókat. Fontos még szót ejtenünk Renátóról, akiről bemutatkozó kisfilmjében kiderült többek között, hogy 380 nővel volt dolga eddig az életben. A férfi huncut mosollyal az arcán megjegyezte később, hogy a villában egyik célja a fogyás mellett megdönteni Puskás Peti skalp-rekordját. Csak, hogy tiszta legyen mindenkinek, Puskásról nemrég derült ki a Nyerő Párosban, hogy 400-500 nővel volt közelebbi kapcsolata, így Renátónak nehéz lesz ezt a számot meghaladnia a tizenpár fős villában.

A baj az, hogy arra nem kaptunk igazi választ, van-e még aktualitása a Való Világnak. Középszerű, jelentéktelen alakok költöztek be a villába, hogy három hónapig imádják és gyilkolják egymást.

Mi pedig kicsit szégyelljük és sajnáljuk őket, mert még mindig szomorú látni, hogy valaki azért büszke magára, mert becastingolták egy ilyen műsorba. Na, meg egy kicsit magunkat is szégyelljük, mert bármennyire érdektelenek vagy cikik is ezek a figurák, nézni fogják és fogjuk őket, mert ők testesítik meg a nagy átlagot. Akkor meg már érdekesebb őket bámulni ezekben a nehéz és sötét időkben, mint a magunk bajával foglalkozni. A kijárási tilalom nem is jöhetett volna jobbkor, mert biztos, hogy nem maradunk le a nagy intrikákról, összeborulásokról és megzuhanásokról, amiket tartogat a Való Világ 10. Többre egyelőre nem érdemes számítanunk.

forrás

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!