Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Durván támadják Zámbó Krisztiánt: „Édesapád forog miattad a sírjában”

Rengetegen megszerették Zámbó Krisztiánt a Nyerő páros című műsorban, de sajnos még mindig vannak olyanok, akik igazán gusztustalan módon szólnak be neki.

A tragikusan elhunyt Zámbó Jimmy fia, Krisztián egy időben úgy tűnt, hogy sokak szemében csak egy „ciki” celeb volt, majd szerelmével, Zsuzsikával szerepeltek az RTL Klub Nyerő párosának idei évadjában, aminek köszönhetően mindenki láthatta az érzékeny, humoros arcát. Végül hamar megkedvelte őt a közönség, és többen is rájöttek, hogy alaptalanul ítélték el ennyi éven keresztül.

A Blikk cikkéből kiderül, hogy többen is írtak neki azzal kapcsolatban, hogy a műsor után mennyire jófejnek tartják őt, Zámbó Krisztián pedig nagyon boldog ettől, viszont még így sincs könnyű dolga – főleg a zeneiparban –, és azt is elárulta, hogy miért.

„A hazai zenészek közül, úgy gondolom, én vagyok legkeményebb helyzetben, ugyanis apu miatt mindenki előítéletes velem, amit nehezen viseltem, időnként inkább vállalkoztam, de óriásiakat buktam. Az élet mindig visszaigazolta, hogy egy érzékeny, muzikális ember nem boldogul az üzleti világban, amin persze, az önpusztító éjszakák sem segítettek”

– mesélte az énekes.

KAPCSOLÓDÓ
MINDEN NŐT ÉRINT A HÍR: Nem várt mellékhatás lépett fel a Covid-19 vakcinák kapcsán

Tény, hogy a közönség egy bizonyos részének mindig Jimmy fog eszébe jutni Zámbó Krisztián láttán, és nem csupán azért, mert hasonlítanak egymásra, hanem a zenei pálya miatt is, ahonnan kifejezetten nehéz kitörnie édesapja árnyékából, akit az ország valaha volt egyik legtehetségesebb előadójaként emlegetnek még most is.

Talán éppen ezért is van az, hogy ennyire rosszul esik neki, ha pont vele kapcsolatban kap támadásokat, ráadásul egészen gusztustalan módon.

„A legrosszabb az, amikor azt mondják, édesapád forog miattad a sírjában. Ezt nagyon gyűlölöm, rosszul vagyok tőle”

– vallotta be Zámbó Krisztián.

KAPCSOLÓDÓ
MOST ÉRKEZETT: TRAGÉDIA történt! Elhunyt Delhusa Gjon három hónapos unokájának édesanyja

Azt is elmondta, hogy nagyon frusztrálja, mikor Jimmy haláláról teóriákat gyártanak az emberek, de szerencsére most jobban érzi magát a közönség szeretete és támogatása miatt, akik még az új klipje alatti kommentszekciót is pozitív hozzászólásokkal árasztották el.

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!